Bővíti raktárkapacitását a MediaMarkt 2018. november 22. A háztartás- és szórakoztatóelektronikai áruházakat üzemeltető MediaMarkt 18 800 négyzetméter raktárkapacitás bérbevételéről kötött szerződést a BILK Logisztikai Nyrt.-vel. Az új raktárbázissal a MediaMarkt hosszú távra tervez, ezért kikötötte az ötéves futamidejű megállapodás további öt évre történő meghosszabbításának lehetőségét. A MediaMarkt a létesítménynek a közeljövőben nyíló új áruházainak áruellátásában is szerepet szán – áll a november 20-án kiadott sajtóközleményben.
Az épülettechnológiai pillérre koncentrál a Johnson Controls 2018. november 14. A Johnson Controls International plc végleges megállapodást írt alá arra vonatkozóan, hogy az akkumulátorokat gyártó Power Solutions üzletágat eladja a Brookfield Business Partners LP számára – olvasható az ír vállalat honlapján november 13-án megjelent közleményben.
Összeállt a két világcég 2018. október 12. A német Bosch és a Huawei október 10-én, a HUAWEI CONNECT 2018 rendezvényen bejelentették, hogy stratégiai partnerségre lépnek egymással.
Felvásárlással erősít az Emerson 2018. október 3. Az Emerson október 2-án bejelentette, hogy felvásárolja a General Electric Intelligent Platforms (IP) nevű érdekeltségét.
Félezer szakembert képzett ki a Flex 2018. szeptember 26. A napelemipar vezető vállalkozása 500 szakemberének továbbképzéséről számolt be szeptember 25-én a Flex.
A Sanmina fejleszti tatabányai gyárát 2018. szeptember 25. A Sanmina 6,7 milliárd forintból fejleszti tatabányai gyárát 2022-ig, a beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá.
A Dahua Technology megnyitja első európai összeszerelő- és disztribúciós központját Zalaegerszegen 2018. szeptember 18. A Dahua Technology, a világ egyik vezető biztonságtechnikai eszközöket gyártó vállalata Magyarországot választotta európai piacainak kiszolgálásához és szeptember 18-án megnyitotta új európai ellátási központját Zalaegerszegen.
Számos új fejlesztés az autóipari kiállításon 2018. szeptember 18. A Valeo a németországi Frankfurtban tartott Automechanika kiállításon mutatta be a cserealkatrész- és az autójavítási piac számára kifejlesztett legújabb megoldásait – közölte az autóipari alkatrészgyártással foglalkozó vállalkozás szeptember 11-én.
Automatizált folyamatok a gyógyszergyárban 2018. szeptember 18. A Fabbrica Italiana Sintetici (FIS) szeptember 12-én bejelentette, hogy az Emersont bízta meg operációjának és gyártási folyamatainak digitalizálásával 3 olaszországi üzemében.
Akvizíció a technológiai iparban 2018. július 31. Eladja vezérlőrendszereket gyártó üzletágát a svájci Oerlikon technológiai vállalat az amerikai Danának – közölte július 30-án a helvét vállalat.
Felvásárolja a chipgyártót az amerikai óriás 2018. július 13. Az Intel felvásárolja az eASIC chipgyártót, hogy a szilícium alapú programozható mikroáramkörök gyártásával tovább diverzifikálja kínálatát – olvasható az amerikai processzorgyártó honlapján július 12-én megjelent közleményben.
Új igazgató a svéd Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárának élén 2018. július 3. Szentpéteri Ferenc tölti be július 2-től az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi hűtőszekrénygyárának igazgatói posztját – közölte a svéd tulajdonban álló háztartásikészülék-gyártó társaság.
Nemzetközi konzorcium veszi át a japán vállalatot 2018. május 18. Semmi nem áll már annak útjában, hogy a Toshiba csipgyártó vállalkozását, a Toshiba Memory Corporationt (TMC) felvásárolja az amerikai Bain Corporation által vezetett konzorcium, miután a kínai hatóságok rábólintottak az üzletre – olvasható a Toshiba Corporation május 17-én kiadott közleményében.