Modern Gyárak Éjszakáján 2018. november 23. November 16-án este 12 megye 36 gyára nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, hogy bemutassák a gyártóhelyeiken zajló, magasan automatizált tevékenységeket, mindemellett pedig további változatos programokkal és meglepetésekkel várták vendégeiket. Az eseményt szervező Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projekt célja ezzel a rendezvénnyel is az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy az ipar fejlődése és az Ipar 4.0 szemlélet számos lehetőséget kínál mind a hazai termelő kkv-k, mind az iparban munkát vállalók számára. A projekt egyébként olyan ingyenes szolgáltatásokat nyújt még 2019 végéig a konvergencia régióban működő feldolgozóipari vállalatok számára, melyekkel akár már pénz befektetése nélkül is Ipar 4.0 fejlesztésbe foghatnak – áll a november 22-én kiadott sajtóközleményben.
Átszabja porfólióját az autógyár 2018. október 29. A Volkswagen AG egyetlen cégbe tömöríti a teherautó- és busz-üzletágát, amely a tervek szerint jövőre tőzsdére is lép majd – olvasható a német autógyártó honlapján október 25-én megjelent közleményben.
Átszervezi a gyártást a japán autógyár 2018. július 20. Magába olvasztja a Toyota a japán és amerikai kutatás-fejlesztési részlegét, hogy gazdaságosabb legyen a japán óriáscég gyártása – olvasható az autógyár honlapján július 20-án megjelent közleményben.
Önfejlesztő robot az autógyárban 2018. június 12. Teljesen automata és önfejlesztő szállítórobotot helyezett üzembe a Skoda Auto Vrchlabí-i alkatrészgyárában, amely fontos részét képezi az autógyártó Stratégia 2025 nevű fejlesztési programjának – olvasható a Volkswagen AG honlapján, június 11-én megjelent közleményben.
Előtérben a hibrid és az elektromos autók gyártása 2018. június 4. A Fiat Chrysler’s június elsején nyilvánosságra hozott terve szerint felfuttatja sportautó-gyártását, és – az elektromos valamint a hibrid autógyártásba fektetve 10,5 milliárd dollárt – 2022-ig megduplázza profitját.
Fellendülőben az elektromosautó-gyártás 2018. május 25. A Nissan Motors elkötelezte magát az elektromos autók gyártása mellett, hogy a lehető legjobban kielégítse a vásárlók folyamatosan növekvő keresletét – olvasható a japán autógyártó honlapján május 23-án megjelent közleményben.
Forradalmasíthatja az önvezető autókat egy fejlesztés 2018. május 16. Következő generációs radarral szerelik fel a Hyundai önvezérlő autóit. A nagyfelbontású Metawave’s WARLORD rendszer – amely mindössze egyetlen antennát használ a korábbi több száz helyett – képes a háromdimenziós képalkotásra valamint a jármű-jármű közötti közvetlen kapcsolatra – olvasható az autógyártó honlapján, május 16-án megjelent közleményben.
Sokan kíváncsiak az okosgyárakra 2018. május 9. Az Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projektbe* egy hónap alatt több mint háromszázan regisztráltak, jelenleg közel 60 kkv felel meg a pályázói feltételeknek, ami igen nagy érdeklődést mutat. Június végéig, hat helyszínen és mintegy tizenkét eseményen várják azokat a konvergencia régióban tevékenykedő termelő kkv-kat, akik testközelből szeretnék megfigyelni a legmodernebb Ipar 4.0 megoldásokat – áll az IFKA–IVSZ konzorcium május 8-i sajtóközleményében.
Új termék gyártásába kezd a pécsi Honsa Kft. 2018. április 25. Új termék gyártásába kezd és növeli dolgozói létszámát idén a pécsi Honsa Kft. – közölte az autóalkatrészek előállításával foglalkozó német tulajdonú társaság április 24-én.
A Richter több mint 2 milliárd forintos projektet indított biologikumok gyártásának támogatására 2018. április 24. A Richter április 23-án elindította 2 milliárd forint értékű pályázati projektjét, amely biologikumok, azaz biotechnológiai úton előállított gyógyszerek gyártásának támogatását szolgálja, a fejlesztés vélhetően 2021-ig tart.
Debrecenben újra megnyit az építőipari gyár 2018. április 23. Tavasszal újra megnyitja 2014-ben bezárt debreceni üzemét az építőipari Lasselsberger-Knauf (LB-Knauf) Kft. – közölte a társaság április 21-én.
Gondok a Tesla Model 3 gyártásával 2018. április 17. Időlegesen leállította a Model 3 gyártósorát a Tesla, amelyre egy április 16-i bejelentés szerint tervezetten került sor, miután az autógyártó kihívásokkal néz szembe új szedánjának gyártása során – olvasható a Reuters április 17-én megjelent hírében.