Gazdasági együttműködés Japán és a V4 között

2021. május 7. Gazdaság | Egyéb szektorok

A visegrádi csoport (V4) és Japán gazdasági együttműködése hozzájárulhat a közép-európai térség járvány utáni gazdasági fellendüléséhez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 7-én, Varsóban, ahol a visegrádi partnerek és Japán diplomáciai vezetőivel tárgyalt.

– A V4-nek egyértelműen az az érdeke, hogy Japán még szélesebb körben kerüljön bevonásra a V4-es gazdasági együttműködésbe, a közép-európai infrastrukturális fejlesztésekbe – szögezte le Szijjártó Péter. Az ilyen együttműködés hozzá fog járulni a V4 járvány utáni gazdasági újraindulásához. Utalva a V4 országait összekötő gyorsvasút terveire, valamint arra, hogy Japán a gyorsvasutak építésében és működtetésében fontos világpiaci szereplő, közölte: kollégáival együtt javasolták a japán partnereknek, hogy fontolják meg még mélyebb bekapcsolódásukat a közép-európai infrastrukturális fejlesztésekbe. Hozzátette: a közép-európai országok sokat profitálnak a Japánnal folytatott együttműködésből, egyrészt a gazdasági, beruházási kooperáció rendkívül magas színvonala miatt, másrészt a kutatásfejlesztés terén elért eredmények nyomán. Harmadrészt pedig azért, mert a térség országaihoz hasonlóan „Japán is megértette a nyugat-balkáni térség fontosságát biztonsági szempontból”. A magyar-japán gazdasági együttműködés kapcsán Szijjártó felidézte: Magyarországon már 180 japán cég működik, melyek több mint 40 000 embernek adnak munkát, a japán vállalatok már a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják itt. Utalva arra, hogy Japán a világ legnagyobb, 15 ázsiai és óceániai országot tömörítő szabadkereskedelmi övezetének tagja, Szijjártó óriási lehetőségekről beszél. Úgy ítélte meg, hogy a V4 és Japán együttműködése kiváló alapot teremthet a távol-keleti szabadkereskedelmi övezet és az EU együttműködéséhez.

(MTI)