Gazdasági együttműködés Japán és a V4 között 2021. május 7. A visegrádi csoport (V4) és Japán gazdasági együttműködése hozzájárulhat a közép-európai térség járvány utáni gazdasági fellendüléséhez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 7-én, Varsóban, ahol a visegrádi partnerek és Japán diplomáciai vezetőivel tárgyalt.
Járműtechnológiai együttműködésre lépnek a japán teherautógyártók 2021. március 24. Együttműködésre lép a Toyota konszern az Isuzu és a Hino teherautó gyártókkal alternatív hajtásláncra épülő haszongépjármű platform és járműelektronikai fejlesztések céljából – közölték március 24-én.
Járműtechnológiai együttműködésről egyeztet Franciaország és Japán 2019. szeptember 4. Egyeztetések indultak Franciaország és Japán között miniszteri szinten járműipari technológiai kooperációról és ennek keretében a Nissan és a Renault autógyárak közötti ellentétek elsimításáról, együttműködésük megerősítésének az elősegítéséről – számolt be szeptember 3-án az Automotive News hírportál.
Japán cégek terveznek beruházásokat Magyarországon 2019. május 14. Együttesen több száz milliárd forintos magyarországi nagyberuházást tervező japán cégekkel tárgyalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó parlamenti államtitkára.
Környezetbarát gyárat nyitott a japán autógyár 2018. október 8. Megnyitotta Biotope Tsutsumi elnevezésű gyárát az Aichi tartományban lévő Toyota Cityben a Toyota Motor Corp. – jelentette be a japán autógyár honlapján, október 4-én.