Régiós IT-rendszer 2006. február 1. A Borsodi Sörgyárak Rt. IT-rendszere az ezredforduló óta jelentős változáson ment keresztül. Fél évtizede még saját fejlesztésű szoftvereikkel igyekeztek a logisztikai, illetve irányítási feladatoknak eleget tenni, néhány évvel ezelőtt azonban a cég vezetése úgy döntött, az egész termelési folyamatot kezelni képes új rendszert vezet be.
Gáz van! 2006. február 1. Mármint, hogy éppen kevés. Úgy tűnik, az orosz-ukrán ütésváltás óta nehezen áll helyre a gázszállítás. A Gazprom szerint januárban a nagy hideg volt az oka a szállítás akadozásának. Ám nem az ok a fontos, hanem az, hogy akadt olyan időszak, amikor 40 százalékkal kapott kevesebb gázt az ország. Nem kétséges, valamit tenni kell.
Akár egy svájci óra 2006. február 1. A Gyermely Rt. automatizált magasraktárában működés közben tilos embernek tartózkodnia. Ami természetes, mert ahol mindent számítógép vezérel, ott az ember jelenléte csak felesleges veszély- és hibaforrás. Mohr Rudolf a Gyermely Rt. logisztikai igazgatója szerint az automatizált raktár lényege, a precíz és hibátlan munkavégzés.
Robotkéz készítette motorok 2006. február 1. A Renault Trucks a 2004-ben Vénissieux-ben felavatott motorgyárában tervezi és gyártja háromtól 11 liter lökettérfogatig terjedő erőforrásait. Nemcsak az üzemre, a frissített Midlum és új Premium Route modellre is büszkék a gyáriak.
Bónus-malus a szállításban 2006. február 1. A 2002-ben mindössze két tehergépkocsival alakult MF Cargo Kft. 2003 óta dolgozik az Auchan Magyarország Kft. számára. Az elmúlt három év során alvállalkozóként juttatta el a szállítmányokat az Auchan áruházaiba, idén januártól azonban már közvetlen kapcsolatban állnak a világcéggel, s már harminc szerelvénnyel dolgoznak.
A magyar „selyemút” 2006. február 1. Divatba jött a szakma. Szinte minden nap van valami hír arról, hogy Magyarország a térségben kiemelkedő szerepet kíván betölteni a logisztikai szolgáltatások terén. Emlékszünk már ilyen mozgalomra, amikor is nemzetközi bankközponttá kívántunk válni. Miért is nem sikerült? Mert számos döntéshozó nem értette, hogy a pénzügyi szolgáltatások piacán mi várható és mit terveznek a nagy szolgáltatók. Most ismét helyzet van. Vajon sikeresebbek leszünk?
Japán minőség 2006. február 1. Bemutatása óta egyedinek számít a Toyota egységesített biztonsági rendszere, a SAS (System of Active Stability) – de nemcsak emiatt döntöttek annak idején a Gyermely Rt.-nél a Toyota targoncák mellett
Felsőoktatási rangsor 2005 2005. december 9. A TOP 25 listán 23. lett a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodástudományi képzése az európai egyetemek rangsorában.
Amikor a Fogyasztó nem találja... ...mindenki veszít 2005. december 9. A kölcsönös problémák megoldásához elég ésszerűnek látszik az üzleti partnerrel való szoros együttműködés. A probléma azzal a felvetéssel kezdődik, hogy a felek megegyeznek abban, mi a probléma, és annak megoldásával végződik. Az együttműködés folyamán a bizalom egy ki nem mondott kötelezettség.
Egy bajnokcsapat kapitánya Werle Zoltán, az „Év logisztikai menedzsere” 2005. december 9. „Ez csapatmunka. Egyik elismerés sem csak engem illet.” – vallja Werle Zoltán a Magyar Telekom beszerzési igazgatója, aki november 16-án az MLBKT XIII. Kongresszusán átvette az „Év logisztikai menedzsere 2005” díjat, s munkatársait is felhívta ünnepelni az emelvényre.
Mindent tudunk a budapesti irodapiacról? 2005. december 9. A főváros irodapiaci mutatóit számos piacelemzésből ismerhetjük. A másfél milliónyi modern bériroda kevesebb mint 14%-a áll üresen; a bérleti díjak csökkenése megállt, míg a hozamok mérséklődése folytatódik.
Futószalag nélkül 2005. december 9. Futószalag nélkül, de sorozatban készülnek a Volvo kamionjai Göteborgban. Megnéztük a gyártást, a próbapályán pedig kipróbáltuk az új FM- és FH-modelleket.
Zászlóshajó 2005. december 9. Az új DAF XF105-ös az Euro 3-as kivitelben továbbra is kapható XF95-ös fölé került a cég programjában.
Sikertörténet 2005. december 9. Más élelmiszeripari szektorokhoz hasonlóan, a pékipar is állandó nyomás alatt van, folyamatosan innovatív termékekkel kell előrukkolnia, melyek a kiskereskedők polcain is elnyerik a fogyasztók tetszését, és alkalmazkodnak a modern kiskereskedelmi formákhoz.
Logisztikai központok támogatása 2005. december 9. A logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése (GVOP-1.2.2.), illetve az ipari és innovációs infrastruktúrafejlesztés (GVOP-1.2.1.) pályázatok befogadása 2005. november 11-én éjféltől felfüggesztésre került, mivel a befogadott projektek támogatásigénye meghaladta a rendelkezésre álló forrásokat.
Bírsággal sújthatják a gyártót 2005. december 9. Az elektronikus hulladékok felhasználását illetően a hazai gyártók előrébb tartanak, mint a legtöbb tagországban. A statisztikák szerint a 473 előállító és importőr legalább fele csatlakozott már a hulladékok hasznosításával foglalkozó valamelyik koordináló szervezethez. Nem lenne érdemes kibújniuk a felelősség alól, hiszen az ellenőrző hatóságok akár 350 ezer forintos pénzbírsággal is sújthatják a szabálytalankodókat.
Felmérés a hatékonysági tartalékokról 2005. december 9. Az elmúlt hónapokban több kis- és középvállalkozás vezetőjével folytatott eszmecserén felmerült, hogy a fokozódó gazdasági versenyben egyre kevésbé tudnak a vállalatok a termelési, szolgáltatási volumen, az értékesítés növelésével eredményeket elérni. Jelen piaci helyzetben az értékesítés nem, vagy csak kis mértékben növelhető. Partnereink megfogalmazták, hogy a növekedéshez a belső tartalékok feltárása és kihasználása nyújtja a szinte kizárólagos lehetőséget.
EDI Electronic Data Interchange 2005. december 9. Az EDI (Electronic Data Interchange – elektronikus adatcsere) szabványos formátumú üzleti dokumentumok számítógépek közötti, elektronikus úton való küldését, cseréjét jelenti. Napjainkban már a kisebb cégek is valamilyen vállalatirányítási (ERP) rendszerben készítik üzleti dokumentumaikat (megrendeléseket, számlákat, szállítóleveleket stb.), amelyeket az EDI segítségével közvetlenül juttathatnak el partnereik számítógépes rendszereibe. Az adatcsere szabványok alapján történik, az üzleti dokumentumok közvetlenül a számítógép által feldolgozható formátumban állnak rendelkezésre.
Az RFID üzleti felhasználásának bővítése 2005. december 9. Ugyan már a második világháborút követően kifejlesztették a rádiófrekvenciás azonosítás (Radio Frequency Identification – RFID) technológiáját, mégis csak a közeljövőben fogjuk átélni az ezekre épülő rendszerek robbanásszerű terjedését. Ennek oka a megvalósításhoz szükséges eszközök árában keresendő, amely napjainkban közelítette meg az általános elterjedést biztosító alacsonyabb értéket.
Logisztikai-szállítási trendek a vegyiparban 2005. december 9. A változó üzleti környezet által generált logisztikai trendek ellátási láncokra gyakorolt hatásait számos EU K+F keretprogrambeli projekt kutatja. Ebben a számban a vegyiparra vonatkozó fontosabb megállapítások elemzését ismertetjük.