Versenyjogi változások

2021. december 9. Gazdaság | Egyéb szektorok

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai értékelése és javaslatai alapján az Eurázsiai Gazdasági Unióban kedvező versenyjogi változások várhatók, amelyek előnyt jelenthetnek a magyar és az európai vállalkozások számára is – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) december 9-én.

Ezt a véleményt fogalmazta meg Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke, aki résztvevője volt az OECD-ben az Eurázsiai Gazdasági Unió most befejeződött szakmai értékelésének. Az értékelés során az OECD és a felkért szakértők megvizsgálják egy ország, jelen esetben egy közösség, az Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Örményország és Kirgizisztán alkotta unió, a gazdasági együttműködést szolgáló versenyjoggal kapcsolatos jogi szabályozását és politikáját, amiről jelentés készül. A közlemény szerint az eljárásban Rigó Csaba Balázs a versenyjogi szankciók elrettentő hatásának fokozásával, a korai ügylezárást lehetővé tévő mechanizmusok kiterjesztésével, a dokumentumok bizalmas jellegének védelmével, a megfelelő és tisztességes eljárás erősítésével kapcsolatban fogalmazott meg ajánlásokat.

(MTI)