Együttműködés az EBRD-vel

2021. július 1. Gazdaság | Egyéb szektorok

Fenntartható és digitális fejlesztésekkel segíti a gazdaság újraindítását Magyarország és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) együttműködése – jelentette ki Varga Mihály a bank kormányzótanácsának plenáris ülése után.

A tárca július 1-i közleménye szerint a pénzügyminiszter kiemelte: a pénzintézet a napokban javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését, a korábbi 4% helyett már 5,5%-os növekedést várnak az idei évre. Az EBRD eddig közel 200 befektetést hajtott végre Magyarországon, amelyek értéke meghaladja az 1000 milliárd forintot. Hazánk EBRD-vel való együttműködésének keretét a bank idén elfogadott ötéves országstratégiája adja, amely a gazdaság újraindítását, valamint a digitális és zöld átmenetet helyezi előtérbe. A bank gyorsan reagált a koronavírus-válságra, rekordösszeget, mintegy 11 milliárd eurót fektetett be 2020-ban világszerte. Emellett a szolidaritási csomag és a beruházások támogatása révén 2021 végéig várhatóan akár 21 milliárd eurónyi befektetést is végrehajthat működési országaiban.

(MTI)