Vasúti fejlesztések előkészítéséhez pályázik támogatásra Magyarország

2021. március 21. Logisztika | Egyéb szektorok

Két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához pályázik 2,8 milliárd forint támogatásra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból Magyarország – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) március 21-én.

A közlemény szerint a támogatást a Budapest-Varsó nagysebességű vasút magyarországi szakasza és a Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között tervezett új vasúti összeköttetés környezetvédelmi munkarészeire fordítanák. A közép-európai fővárosokat környezetkímélő módon összekapcsoló nagysebességű vasúti kapcsolat létrehozásáról már készül a megvalósíthatósági tanulmány. A létrejövő infrastruktúra kényelmes, gyors, egyéb közlekedési módokkal versenyképes összeköttetést teremthet Budapest, Pozsony, Prága és Varsó között, bekapcsolná a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba. A pályázatokat március végéig lehet benyújtani, a mintegy 290 millió eurónyi „visszahulló forrás” odaítéléséről nyáron dönthetnek az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői.

(MTI)