Jelentősen emelkedett az átrepülő forgalom Magyarország felett

2020. június 30. Logisztika | Egyéb szektorok

Jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a Magyarország fölött átrepülő gépek száma – közölte június 29-én a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.

A mélypont óta először, június 26-án 800 járat biztonságos átrepülését segítették a társaság irányítói, akik emellett ugyanezen a napon 111 fel- és leszállító gépet is kezeltek. Ezzel a magyar légtér bekerült Európa 10 legforgalmasabb régiója közé. Az európai légi forgalom szervezéséért felelős Eurocontrol előrejelzése alapján a nyári főszezon utolsó hónapjában, augusztusban csupán a tavalyi forgalom 40-45%-a fog közlekedni, ennek eloszlása azonban nem lesz egyenletes. Ugyanezen előrejelzés szerint Magyarország térségének légi forgalma elérheti akár a tavalyi érték 50%-át is. A mélypont április közepén volt, amikor 2000 gép tűnt el a magyar égboltról, az előző év azonos időszakához képest 91%-kal zuhant vissza a forgalom. Az Eurocontrol friss adatai szerint múlt pénteken 8657 járat közlekedett Európa légterében, az egyhetes gördülő átlag 75%-kal maradt el az egy évvel korábbihoz képest, március óta nem volt ilyen élénk a forgalom az Euroncontrol tagországok légterében.

(MTI)