Több ezer embert bocsát el a Boeing, és újraindítja a 737 MAX gyártását

2020. május 29. Gyártás | Egyéb szektorok

Több mint 6000 embert bocsát el a Boeing a koronavírus-járvány miatt kialakult keresletcsökkenés miatt, és a társaság újraindítja két halálos balesetben is érintett típusa, a 737 MAX gyártását Rentonban.

Az amerikai repülőgépgyártó május 28-i közleményében azt írta, lezárult az önkéntes felmondási időszak, és a következő időszakban több fázisban is kénytelen több ezer embert elbocsátani. Első körben 6700 munkavállalótól válik meg a társaság. – Bárcsak lenne más mód! – fogalmazott David Calhoun, a cég vezérigazgatója a dolgozóknak írt levelében, amelyben jelezte: minden álláskeresési segítséget megadnak az érintetteknek. A maradóknak pedig azt írta, nagyon nehéz időszak elé néznek.

A Boeing még januárban állította le a fél év alatt két légikatasztrófában részes 737 MAX típus gyártását, mivel az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) tavaly márciusban a balesetek után bevonta a típus légialkalmassági engedélyeit, ennek hiányában pedig az új gépeket sem tudták átadni.

A típust kizárólag Seattle-től délre, Rentonban gyártják, ahol az átadások szüneteltetése miatt megteltek a tárolók, ezért januárban le kellett állítani az összeszerelést. Bár a Boeing továbbra sem szerezte meg a gép légialkalmassági engedélyét, a cég vezetése úgy döntött, lassan újraindítják a gyártást. A leállás alatt modernizálták a végösszeszerelő sort, és a koronavírus-járvány miatt több egészségügyi intézkedést is bevezettek.

(MTI)