15 éves a SPAR saját húsüzeme, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont

2019. március 8. Egyéb | FMCG

A SPAR bicskei húsüzeme 15 évvel ezelőtt kezdte meg a termelést. Ma már az évi 12 millió kilogramm bontott sertés- és 1,1 millió kilogramm bontott marhahús feldolgozása mellett sajtszeleteléssel is foglalkozik, valamint oktatási központként is működik. A SPAR összesen több mint 8 milliárd forintot fordított létrehozására és a későbbi fejlesztésekre. Jelenleg 366 embernek ad munkát, akik tavaly az indulási húsmennyiség 120-szorosát állították elő a legmagasabb színvonalon és higiéniai szabványok szerint – közölte a cég március 7-i sajtóközleményében.

– A 10 900 négyzetméteres húsüzem 2018-ban 36,4 milliárd nettó forgalmat realizált. A tavalyi évben 2274 szarvasmarhát, valamint 477 000 darab félsertést dolgoztak fel, és ennek eredményeként 1,1 millió kg bontott marhahús és 12 millió kg bontott félsertés került a SPAR és INTERSPAR áruházakba. Az üzemben a tálcás, védőgázas, valamint a vákuumcsoma-golt friss tőkehúsok mellett tavaly 12,1 millió kg sajátmárkás – S-Budget, SPAR, Regnum – felvágottat, sonkafélét, füstölt és füstölt-főtt húst, májast és kolbászféléket gyártottunk és 6,6 millió darab tálcás húst csomagoltunk, mindemellett 957 tonna darabolt és szeletelt sajtot készítettünk – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. 

A SPAR Regnum Húsüzeme 5700 négyzetméteren, a bicskei logisztikai központ területén kezdte meg működését 2004-ben. A SPAR az egyetlen kiskereskedelmi hálózat, amely saját húsüzemmel rendelkezik hazánkban. Az üzemegység kiváló minőségű sertés- és marhahús-sal, illetve egyéb húskészítményekkel, valamint szeletelt sajtokkal látja el az összes SPAR és INTERSPAR áruházat országszerte. Mint ahogy a SPAR, úgy a húsüzem is a hazai beszállítókat részesíti előnyben: a félsertéseknél például a beszerzési mennyiség mintegy 80%-a magyar gazdáktól és vállalkozásoktól érkezik. 

Az elmúlt 15 évben a SPAR összesen több mint 8 milliárd forintot fordított a húsüzemre. A folyamatos fejlesztések közül kiemelkedik a 2015-ös év: 5 hónap alatt 1,7 milliárd forint rá-fordítással a vállalat csaknem megduplázta a húsüzem alapterületét 10 900 négyzetméteres-re. Az új szeletelő részleg mellett innentől kezdve az üzem magas színvonalú szakoktatásnak is helyet biztosít: a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont ad otthont a hentesek képzésének.

A húsüzem 2010-től az ISO 22000 minőségirányítási rendszer szigorú előírásai szerint műkö-dik. Emellett a jól képzett kollégák és a 15 év szakmai tapasztalat is garancia a termékek kiváló minőségére. A húsüzem maximálisan figyelembe veszi a fogyasztói igényeket, ezért 2014 novembere óta a sajtot tartalmazó termékeken kívül valamennyi húskészítménye laktóz-, glutén- és szójamentes.

(SCM)