Izraeli cégbe fektet az autógyártó
2018. július 24. Beruházás | Autóipar
Kisebbségi részesedést vásárolt az izraeli mesterséges intelligencia fejlesztő Anagogban a Skoda Auto – olvasható a cseh autógyártó honlapján július 19-én megjelent közleményben.
A dokumentum szerint az izraeli vállalat által fejlesztett technológiát már több mint 100 okostelefon alkalmazásban használják. A startup cég által kifejlesztett alkalmazás képes az okos telefonok érzékelőiből érkező információkat elemezni, s azokat a legkülönbözőbb mozgássablonok kialakításában felhasználni.
– Stratégiai befektetésként tekintünk az Anagogban szerzett részesedésünkre, amellyel erősítjük elkötelezettségünket a legújabb technológiai vívmányok alkalmazása iránt. Annál is inkább, mert a mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet játszik a közlekedési eszközök gyártásában. A Skoda Auto Digilab Israel Ltd. igen fontos lépcsőt jelent azon az úton, amelynek végső célunk okos vállalattá fejlődni. Az Anagog által kifejlesztett technológia alkalmazásával képesek vagyunk jobban megérteni a vásárlók kívánságait, és így személyre szabott megoldásokkal kiszolgálni őket – értékelte az ügyletet Bernhard Maier, a Skoda Auto vezérigazgatója.
A Skoda Auto Digilab Israel Ltd., a Skoda és stratégiai partnere, a technológiai befektető cég, a Champion Motors 2017-ben alapított közös vállalkozása. A mostani tranzakciónak a Champion
Motors is részese.
– Büszkék vagyunk arra, hogy olyan erős partnerrel dolgozhatunk együtt, mint a Skoda Auto, amellyel együtt teljesen új digitális alkalmazásokat szeretnénk kifejleszteni – mondta az ügyletről Ofer Tziperman, az Anagog vezérigazgatója.
(SCM)