Kilábalni látszik a bajból a gyógyszergyár

2018. május 31. Gazdaság | Gyógyszeripar

Az ír Allergan értékesíteni szeretné két kisebb üzletágát, a nők egészségével, valamint a fertőző betegségekkel foglalkozó egységét – jelentette be május 30-án a gyógyszergyár.

Brent Saunders vezérigazgató tájékoztatása szerint a tavaly óta tervezett lépés befejezését követően az Allergan 4 fő üzletágára fókuszál majd: a gyógyászati esztétikai, a központi idegrendszeri, a szemészeti, valamint a gyomor- és bélbetegségekkel kapcsolatos termékekre.

A gyógyszercég igazgatótanácsa korábban sokkal drasztikusabb lépéseken is gondolkodott azt követően, hogy tavaly július óta csaknem 40%-ot veszítettek értékükből az Allergan-részvények. Még az is szóba került, hogy feldarabolják a vállalatot.

– Az üzletágak értékesítéséról szóló döntést – amely elemzők szerint a vállalat bevételének alig 7%-át érinti –, az igazgatótanács egyhangúlag hozta meg – mondta Saunders.

Randall Stanicky, az RBC Capital Markets elemzőjének becslése szerint a fertőző betegségekkel foglalkozó üzletág értéke 1,5 milliárd dollár, a női egészséggel foglalkozó egységé pedig ennek a duplája lehet.

(SCM)