Új utakon a kínai autóipar

2018. április 25. Egyéb | Autóipar

Az Uberhez hasonló szolgáltatást nyújtó kínai Didi Chuxing arra készül, hogy jól ismert autógyártók segítségével kifejezetten a céljaiknak megfelelő gépkocsikat fejlesszenek, és létrehozza a saját építésű Didi flottáját – írja a Reuters a vállalat április 25-én kiadott közleményére hivatkozva.

Egyre komolyabb kihívást jelentenek a hagyományos autócégek számára az önvezető autók valamint az olyan, a használat arányában fizetendő szolgáltatások, mint a fuvarmegosztók, illetve az Uberhez hasonló autós szolgáltatások. Különösen az olyan nagy városokban kell változásokkal számolni, mint Peking vagy Sanghaj. Válaszul a nagy autógyártók egyre inkább „közlekedési” társaságokként kínálják szolgáltatásaikat, kilépve ezzel a hagyományos autógyártói, illetve -eladói szerepkörből.

A Didi illetékesei szerint az iparágban zajló jelentős változások világossá tették, hogy a piac új szereplőinek és a hagyományos autógyártóknak együtt kell működniük az autómegosztás és az új, taxiszerű szolgáltatások fejlesztése területén.

– A hagyományos autógyártók egészen más felkészültséggel és piacszemlélettel rendelkeznek, ami számunkra is jól hasznosítható – nyilatkozta a Reuters-nek adott interjúban Kevin Chen, a Didi egyik vezető menedzsere.

– Nem gondoljuk, hogy csak mi értjük a vásárlók kívánságait, ezért nyitottak vagyunk az együttműködés minden formájára – tette hozzá.

(SCM)