Újabb autóipari beszállító bővíti termelését
2018. április 3. Beruházás | Autóipar
Két telephelyen, összesen 7500 négyzetméteren fejlesztette gyártóbázisát és technológiáját a Csaba Metál Zrt. csaknem 6 milliárd forint felhasználásával – hangzott el a beruházások átadási ünnepségén, március 29-én.
A részvénytársaság békéscsabai telephelyén 4000 négyzetméteres, a szeghalmi gyártóbázison pedig 3500 négyzetméteres gyártócsarnok épült, ezen túlmenően számtalan ipari robottal és fémmegmunkáló berendezéssel bővült a gyártástechnológia. A beruházással 165 új munkahely jött létre.
Majoros Béla, a társaság tulajdonos-vezérigazgatója felidézte, hogy a negyed százados múltra visszatekintő cégben az intenzív fejlesztés időszaka 2010-ben kezdődött, az akkori 4,7 milliárd forintról az idén közel 18 milliárd forintra nő az árbevételük, dolgozóik száma 467 főről 980 főre emelkedett.
A nagy nyomáson előállított alumínium autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Csaba Metál új, békéscsabai gyártócsarnokának és a szeghalmi üzemének építéséhez 1,3 milliárd forint kormányzati támogatást kapott.
– A most átadott, 5,7 milliárd forintos beruházásokon túl a vállalat további 3,7 milliárd forintos fejlesztést tervez, amelyhez várhatóan újabb 1,3 milliárd forintos támogatásban részesülhet – jelentette be az ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az átadón elhangzott, hogy a Csaba Metál Zrt. alkatrészei megtalálhatók például a Jaguár, az Audi, a Mercedes típusú autókban is.
(MTI)