A Waberer’s csoport megválasztotta Igazgatóságának új tagjait 2021. április 20. Az április 19-i közgyűléssel sor került a Waberer’s csoport tulajdonosi struktúraváltásának utolsó lépésére, az új igazgatóság megválasztására. Az igazgatóság tagjait, Wáberer Györgyöt, dr. Czéh-Tóth Márkot és Kovács Andrást az új nagy tulajdonosok, az Indotek csoport és a High Yield Zrt. jelölték.
Fejlesztések, támogatással 2020. december 17. A kormány újabb 4 magyar vállalat támogatásával 8,7 milliárd forintnyi beruházáshoz járul hozzá – jelentette be december 17-i sajtótájékoztatóján, Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.
Önvezető kamionok tesztje az M1-esen 2017. szeptember 15. Közúti forgalomban tesztelt önvezető kamionokat a Volvo Trucks és a Waberer's International Nyrt. A járművek szeptember 15-én ötven kilométert tettek meg az M1-es autópályán.
Rekordot döntött a Waberer's rakottsági mutatója az első félévben 2017. augusztus 14. Az európai fuvarozási piac és a magyar gazdaság jó teljesítményének is köszönhető, hogy a nemzetközi fuvarozó cég, a Waberer's International Nyrt. kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az idén az első fél évben, ennek alapján a cég éves teljesítménye összhangban lesz a piaci várakozásokkal – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer's Nyrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A Waberer’s lezárta a Link és a Link Services felvásárlását 2017. július 21. A WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt. (a továbbiakban: Waberer’s) Európa vezető fuvarozó vállalata a komplett rakományok fuvarozásának (FTL) piacán ezúton bejelenti, hogy lezárult a Link sp. z o.o. („Link”) és a Link Services sp. z o.o. („Link Services”) akvizíciója. A két vállalat végleges és összesített felvásárlási ára 32,5 millió EUR, amelyet a Waberer’s a nyilvános ajánlattételből származó nettó bevételéből finanszíroz – áll a cég július 20-án kiadott sajtóközleményében.
Tehergépjármű-gyártók ellen kezdeményez eljárást a Waberer's 2017. július 20. Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.
Elindult a kereskedés a Waberer’s részvényeivel 2017. július 6. 2017. július 6-án, a sikeres tőkebevonást követően, a Waberer’s vezetői ünnepélyes csengetéssel indították el a kereskedést a Budapest Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán.
Már jegyezhetők a Waberer’s részvényei 2017. június 20. A Waberer’s International Zrt. (a továbbiakban: „Waberer’s” vagy a „Társaság”; leányvállalataival együttesen: a „Csoport”) meghatározza a Társaság által kibocsátandó új törzsrészvények és a CEE Transport Holding B.V. („Értékesítő Részvényes”) birtokában lévő részvények irányadó Árfolyamtartományát az ajánlattétel („Ajánlattétel”) keretében. Június 19-én a Waberer’s bejelentette a Magyar Nemzeti Bank által 2017. június 16-án közzétételre jóváhagyott Tájékoztató közzétételét is. Az Ajánlattételi Árfolyamtartományt törzsrészvényeként 5100 forint és 6300 forint között határozták meg.