Repülőgépalkatrész-javító céget hozott létre a Tungsram csoport 2021. december 21. Kétmilliárd forintos alaptőkével új cég jött létre a Tungsram csoporton belül, a Tungsram Aero Space Power Kft. repülőgépek hajtómű-alkatrészeinek javításával, karbantartásával foglalkozik, és egy világszerte 100 milliárd dolláros piacra készül betörni – közölte Tungsram december 21-én.
Beruházás a Tungsram zalaegerszegi gyárában 2020. október 28. Október 28-án, Zalaegerszegen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadta a Tungsram Kft. versenyképesség-növelő támogatási szerződését.
UVC-lámpák kipróbálásában működik együtt a mentőszolgálat és a Tungsram 2020. május 11. A Tungsram által fejlesztett UVC-lámpák kipróbálására kötött együttműködést a gyártó cég és az Országos Mentőszolgálat. Ezen kívül a nagyvállalat kétezer arcvédő pajzsot adományozott a szervezetnek.
A Tungsram munkahelyvédelmi programot jelentett be 2020. április 28. A Tungsram munkahelyeket megvédő akciótervet jelentett be április 27-én a dolgozóknak, Magyarországon a szellemi dolgozóknál májusra, júniusra és júliusra 20%-kal rövidebb munkaidőt vezetnek be, ugyancsak a szellemi dolgozóknál elmarad az áprilistól megállapított béremelés, a menedzsment fizetését 25%-kal csökkentik és ebben az évben már lesz cafeteria juttatás, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem kerül sor elbocsátásokra – közölte a társaság április 28-án.
Világítástechnikai segélyszállítmányt indított a Tungsram Zágrábba 2020. március 31. Több tízezer kompakt fényforrást indított el segélyszállítmányként a Tungsram a földrengés sújtotta Zágrábba nagykanizsai gyárából – közölte a társaság március 31-én.
Közös gyártásról állapodott meg a Tungsram és az egyiptomi AOI szervezet 2019. augusztus 5. Kültéri világítási termékek és más innovatív megoldások közös gyártását tervezi Egyiptomban a Tungsram és az egyiptomi Arab Szervezet az Iparosodásért (AOI) vállalat, erről írtak alá megállapodást augusztus 1-én, Kairóban – közölte a magyar világítástechnikai és technológiai multinacionális cég.