A német gépiparban 32 000 állás szűnt meg 2020. augusztus 18. A német gépiparban 32 000 munkahely szűnt meg az év első felében a koronavírus-válság, a kereskedelmi konfliktusok és az autóipar strukturális átalakulása miatt – ismerteti az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA augusztus 17-i közleményében.
Több mint 150 000 európai textilipari munkahely került veszélybe 2020. július 27. Több mint 150 000 munkahely került veszélybe az európai ruházati és textiliparban a koronavírus-járvány következtében az Euler Hermes hitelbiztosító július 25-én közölt tanulmánya szerint.
Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért 2020. július 6. Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter július 4-én, Facebook-oldalán.
A francia kormány legalább 800 000 munkahely megszűnésére számít 2020. június 11. A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeként legalább 800 000 munkahely fog megszűnni – jelezte június 10-én Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
Több ezer ember munkahelye maradhat meg 2020. június 8. A hét legfontosabb tudnivalói a kölcsönzött munkavállalók esetén igénybe vehető bértámogatáshoz.
A Tungsram munkahelyvédelmi programot jelentett be 2020. április 28. A Tungsram munkahelyeket megvédő akciótervet jelentett be április 27-én a dolgozóknak, Magyarországon a szellemi dolgozóknál májusra, júniusra és júliusra 20%-kal rövidebb munkaidőt vezetnek be, ugyancsak a szellemi dolgozóknál elmarad az áprilistól megállapított béremelés, a menedzsment fizetését 25%-kal csökkentik és ebben az évben már lesz cafeteria juttatás, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem kerül sor elbocsátásokra – közölte a társaság április 28-án.
Jelentősen visszaesett a hízottbaromfi-feldolgozás a Pannon Fine Food Kft.-nél 2020. április 24. A módosított munkahelyvédelmi bértámogatási program révén dolgozói nagy részét megtarthatja az orosházi Pannon Fine Food Kft., amely egy hete még legalább 100 munkavállalója elküldéséről gondolkozott – mondta április 23-án a cég ügyvezetője.
Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport 2020. április 24. Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután mindent megtett azért, hogy megtartsa a munkahelyeket – jelentette be a cég április 23-án.
Megállapodott a munkahelyek biztosításáról az Audi Hungaria a szakszervezettel 2020. április 24. Megállapodott a foglalkoztatottak munkahelyeinek hosszú távú megőrzéséről az Audi Hungaria Zrt. az Audi Hungaria Független Szakszervezettel – közölte a győri székhelyű vállalat kommunikációs vezetője április 23-án este.
A munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindítása az elsődleges 2020. április 20. A kormánynak a koronavírus-járvány alatt is törekedni kell a fiskális fegyelemre, de nem szabad vaskalaposan ragaszkodni az államháztartási hiány 3% alatt tartásához, mert most a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindításának kell elsőbbséget kapnia – nyilatkozta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, április 19-én.
Munkahelyek százezreit veszélyeztetheti az elektromobilitás Németországban 2020. január 13. Munkahelyek százezreit veszélyeztetheti a német autóiparban az átállás az elektromobilitásra – írta január 13-án a Handelsblatt című német üzleti lap egy még nem nyilvános felmérésre hivatkozva.
Megszűnik több mint 200 000 állás a német autóiparban 2019. november 29. Több mint 200 000 állás szűnik meg a német autóiparban a következő évtizedben a legismertebb német ágazati elemző szerint.