Az MI-készségekre vonatkozó európai stratégia 2024. január 30. Az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével zajló ARISA projekt (Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége) keretében elkészült az a stratégia, amelynek mentén Európában jelentősen gyarapodhat az MI technológiákat készségszinten használó szakemberek száma – belőlük ugyanis jelenleg komoly hiány mutatkozik. A most elkészült stratégia egyértelmű irányokat jelöl ki az MI-készségek elsajátításának felgyorsításával kapcsolatban. 2024-ben már néhány továbbképzési program pilotja, illetve a mesterségesintelligencia-kurzusok tantervének kialakítása is meg fog történni – áll a január 30-án kiadott közleményben.
Különleges évforduló a Villeroy & Boch-nál 2023. szeptember 14. Villeroy & Boch ebben az évben fennállásának 275. évfordulóját ünnepli. Jelentős beruházásokkal készülnek a jövőre a magyar gyárban. A különleges évfordulón a Villeroy & Boch az ünneplés mellett a jövőbe is tekint, hiszen a cégcsoport hódmezővásárhelyi gyárában összesen több mint 5,3 milliárd forintos fejlesztéssorozatot hajtott végre az elmúlt időszakban. A hazai vállalatnál mostantól a kerámiavécék világszinten is az egyik legkorszerűbb, úgynevezett magasnyomású technológiával is készülnek, miközben új mázolósorok is szolgálják a hatékonyságot, és egyben könnyebbé teszik az ott dolgozók munkáját. A csoport, amely 2022-ben 994,5 millió euró árbevételt ért el (+5,2% az előző évhez képest), két márkájával, a prémium Villeroy & Boch és az Alföldi révén piacvezető pozíciót tölt be a magyar szaniterkerámia piacon – olvasható a szeptember 14-én kiadott sajtóközlményben.