A csődök számának növekedésétől tartanak a kelet-európai vállalatok 2022. január 12. Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint a régió cégeinek 39%-a tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz idén a csőd. A tanulmányból kiderül, hogy a térségben nem változott a leírt adósságok aránya (5%) az előző évhez képest. A régióban a vállalatközi vásárlások (B2B) fele hitelre történt, ugyanúgy, mint 2020-ban, ez Magyarországon 48% volt. A késve kiegyenlített számlák aránya a térségben 45-ről 43%-ra javult. A felmérés 1400 magyar, lengyel, cseh, szlovák és török vállalat megkérdezésével készült – áll a január 12-én kiadott sajtóközleményben.
Megemelkedett decemberben a németországi csődök száma 2021. január 7. A csődbejelentési kötelezettség válság idejére bevezetett lazításának a feloldásával decemberben megemelkedett ugyan a vállalati csődök száma Németországban, de csődhullám nem következett be az IWH gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
Nem számít csődhullámra Németországban az IWH kutatóintézet 2020. október 6. A koronavírus-válság ellenére is alacsony szinten stabilizálódott Németországban a vállalati csődök száma, az így elveszített munkahelyek száma azonban emelkedett a hallei IWH gazdasági kutatóintézet október 6-i jelentése alapján.
Feldarabolják a csődbe jutott amerikai Remington fegyvergyárat 2020. szeptember 28. Feldarabolják a csődbe jutott Remington Outdoor Co. Inc. céget, amely az egyik legnagyobb és legrégebbi amerikai kézilőfegyver- és lőszergyártó-gyár. A vállalatot a hét legnagyobb ajánlattevő között osztják szét – írja szeptember 28-án a The Wall Street Journal.
Az év végére jönnek a csődök a világgazdaságban 2020. szeptember 3. Az idén 26%-kal nő a csődök száma a globális gazdaságban, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint 2020 első felében a vártnál kevesebb vállalat dőlt be, főleg az egyes országok mentőcsomagjai és a csődeljárások befagyasztása miatt. Ha az őszi, második hullám ellenére maradnak vagy tovább enyhülnek a karanténszabályok, az ugyan segíti majd a gazdaság talpra állását, de elindítja a csődhullámot is. A csődeljárásokat ugyanis a legtöbb országban csak átmenetileg függesztették fel – áll a cég szeptember 3-án kiadott sajtóközleményében.
Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air román légitársaság 2020. július 7. Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air román kereskedelmi légitársaság, amely a következő 18 hónapban 100 millió euró adósságot kell átütemezzen – közölte július 6-án a légitársaság.
Brutális csődhullámot okoz a járvány 2020. május 14. Az egyes országok mentőcsomagjai ellenére rekordmértékben nő a csődök száma világszerte, egyebek mellett ez az áll Atradius hitelbiztosító május 14-én közzé tett elemzésében. A tanulmány szerint az eurózónában 22%-kal lesz több csőd, mint tavaly. Az Egyesült Államokat a járvány mellett a kereskedelmi háború hatásai is sújtják, itt az idén 44%-kal több vállalat csődöl be, mint a járvány előtti időszakban. Az elemzők úgy látják, hogy a Covid-19 recesszióba taszítja a világgazdaságot, amely a tavalyi 2,6%-os növekedés után 2,8%-kal esik vissza 2020-ban.
Határozott, erős kormányzati támogatás nélkül pár hónap alatt csődbe mennek a légitársaságok 2020. március 18. Határozott és erős kormányzati támogatásra van szüksége a légitársaságoknak, különben a legtöbb cég pár hónapon belül csődbe megy – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) március 17-i videokonferenciáján.
Csődbe ment a legnagyobb regionális brit légitársaság 2020. március 5. Csődbe ment a legnagyobb brit regionális légitársaság, a Flybe. A cég március 5-én bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti működését, és összes járatát törölte.
Brexit – Étterem- és acélipari csődök Nagy-Britanniában 2019. május 21. Csődeljárás elé néz az egyik legnépszerűbb, televíziós műsorairól világszerte is ismert brit sztárséf, Jamie Oliver étteremhálózata és az egyik legnagyobb brit acélipari vállalat, a British Steel. A két cég nem kis részben a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) járó bizonytalanságokat tartja felelősnek a pénzügyi nehézségekért.