Döntött a parlament az e-útdíjról 2013. május 28. Elfogadta a parlament május 27-én a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt. Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július 1-től.
Évi 12 milliárd forintot szánhatnak a logisztika fejlesztésére 2013. május 28. A hamarosan véglegessé váló, kormányhatározatban megrendelt Középtávú Logisztikai Stratégia (KLS) szerint átfogó cél, hogy Magyarországon a nemzetgazdasági súlyának megfelelően növekedjen a logisztikai ágazat hozzájárulása a vállalati és nemzetgazdasági versenyképességhez. A pénzügyi számítások alapján a stratégia megvalósításának éves költsége a 2014–2020-as periódusban mintegy 12 milliárd forint lesz évente – adta hírül május 27-én az MTI.
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK-nál 2013. május 27. A használatarányos útdíj megfizetésére kötelezett fuvarozók június közepétől regisztrálhatják járművüket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) honlapján, így egyszerűbb lesz az útdíj fizetése július 1-jétől – hangsúlyozta Emőri Gábor, az e-útdíj rendszerét egy másik céggel konzorciumban kiépítő I-Cell Kft. ügyvezető igazgatója május 25-én, Budapesten.
A kormány kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak 2013. május 27. A kormány várhatóan több mint 10 milliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak – jelentette be Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) május 25-i, budapesti fórumán.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. 2013-ban is részt vesz a transport logistic nemzetközi szakvásáron 2013. május 22. A Rail Cargo Hungaria Zrt. idén június 4-e és 7-e között ismét részt vesz a világ egyik legjelentősebb logisztikai kiállításán, a müncheni transport logistic nemzetközi szakvásáron, anyavállalata standján – áll a cég május 20-án kiadott sajtóközleményében.
Középtávú Logisztikai Stratégia 2013. május 16. Az Iparfejlesztési Közalapítvány Nonprofit Kft. (IFKA), valamint a logisztikai szakma jelentősebb szakmai szervezetit tömörítő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) szakemberei részletes előkészítő munkát követően, a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízása alapján elkészítették a Középtávú Logisztikai Stratégiát – áll a május 16-án kiadott közleményben.
Növelhető a logisztikai szolgáltató központok versenyképessége 2013. május 16. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a hazai raktárak és logisztikai központok versenyképességének fenntartása és az ország regionális szerepének erősítése érdekében a következő európai uniós pályázati ciklusban is szükség lesz a logisztikai iparág támogatására. A Szövetség ezért a beruházási és fejlesztési pályázatok mielőbbi meghirdetését sürgeti a logisztikai infrastruktúra fejlesztése és a logisztikai oktatás területén. A fejlesztések nélkül a hazai logisztikai szektor piacot veszíthet a térségben, és munkahelyek szűnhetnek meg – mutatott rá az MLSZKSZ május 16-án kiadott közleményében.
Kihívások a termelésben – belső logisztika, a siker záloga 2013. május 2. A jelenlegi gazdasági válság közepette a gazdaság húzóágai a termelés környékéről, főleg az autóipari gyártás felől kerültek ki 2012-ben, és várhatóan 2013-ban sem lesz ez másképp. A gyártó, termelő vállalkozások számára a fenntartható, gazdaságos gyártás, illetve a változó gazdasági környezethez való gyors reagálási képesség a siker záloga.
Közös beszerzési program 2013. április 30. Az elmúlt 6 évben közel 200 millió forint költségmegtakarítást ért el a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) tagvállalatai számára a közös energiabeszerzéssel, amelyből rekordösszegű, mintegy 100 millió forint megtakarítást a most lezárult villamosenergia-tender hozott – áll a szövetség április 30-án kiadott sajtóközleményében.
A UPS felvásárolja a Cemelogot 2013. április 26. A UPS világvezető logisztikai vállalat április 25-i sajtóközleményében bejelentette, hogy megvásárolja a Magyarországon működő gyógyszer-logisztikai vállalatot, a CEMELOG Zrt.-t.
Biztató kilátások a logisztikai iparban 2013. április 1. A Dachser konszern forgalma új rekordot döntött a 2012-es évben. A munkatársak száma szintén meghaladta a korábbi évekét. Ugyan a növekedés mértéke 3,7%-os visszaesést mutat, az eredmények magukért beszélnek. A vállalat az Azkar és a Transunion megszerzése révén reméli az 5 milliárd eurós bevételi határ átlépését a 2013-as évben, a cég történetében először.
Az MLBKT szerint az információhiány okozta a legtöbb szállítási veszteséget 2013. március 28. Bár kommunikációs eszközökkel tökéletesen fel voltak szerelve a szállítmányozó cégek sofőrjei, a legnagyobb gond az információhiány volt a március 14-15-i hófúvások során, amiért többen a hatóságokat is bírálták – derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) felméréséből.
A System Alliance Europe hisz a fenntarthatóságban 2013. március 26. A System Alliance Europe mostantól kiszámolja a hálózatán belül szállított valamennyi küldemény CO₂-kibocsátását. A napi szinten aktualizált értékek megtekinthetők a CargoTrackben, a System Alliance Europe küldeménykövető rendszerében. A partnervállalatok küldeményeik CO₂-kibocsátási értékeit hamarosan a küldemény státusza alapján is lekérdezhetik – számolt be róla a cég március 26-án kiadott sajtóközleményében.
Megújított megállapodás 2013. március 21. A Prologis, Inc., a globális vezető ipariingatlan-tulajdonos, -üzemeltető és -fejlesztő vállalat megújította a Prologis Park Hegyeshalom 1-es épületének 8 300 m²-es területéről szóló bérleti megállapodását a Fiegével, Európa egyik vezető logisztikai szolgáltatójával. Ezzel egyidejűleg a Fiege az épületben még rendelkezésre álló 3 100 m²-rel is kibővítette bérelt területét – közölte a Prologis március 20-án kiadott sajtóközleményében.
Stratégiai megállapodást köt a kormány a Waberer’s-szel 2013. március 5. Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány a Waberer’s International Zrt.-vel, a kormány erre vonatkozó határozata a március 4-ei Magyar Közlönyben jelent meg.
Kereskedelmi logisztikai központ épült Vásárosnaményban 2013. március 4. Élelmiszer-kereskedelmi logisztikai központot épített a Kiss B. Cégcsoport Vásárosnaményban; a 840 millió forint értékű létesítményt Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár avatta fel március 1-jén a beregi kisvárosban.
Már itthon is korszerű megoldást kínál a DHL Flexitank 2013. február 28. A Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletága, a DHL Global Forwarding új szolgáltatást vezetett be a folyékony halmazállapotú áruk nemzetközi szállítmányozásában – jelentette be a DHL február 28-i sajtóközleményében.
Sok bérlő hosszabbította bérletét tavaly az ipariingatlan-piacon 2013. február 27. Tavaly több mint 325 000 m² raktár- és ipari területre kötöttek bérleti szerződést, ez a felület megegyezik az egy évvel korábbival, a piacot elsősorban a szerződéshosszabbítások jellemezték – közölte a DTZ ingatlantanácsadó és a CA Immo ingatlanbefektető február 26-án az MTI-vel.
A közép-kelet-európai ipariingatlan-piac lefedettsége felzárkózott a nyugati átlaghoz 2013. február 25. A közép-kelet-európai régióban tavaly 740 000 m² ipari (logisztikai) ingatlant adtak át a fejlesztők, 350 millió euró értékű beruházással, ezzel a lefedettség elérte a nyugat-európai átlagot – közölte a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó az MTI-vel február 23-án.
Orosz tulajdonban a GEFCO, az autóipari logisztika vezetője 2013. február 13. Az idei év eddigi legnagyobb nemzetközi logisztikai híre, hogy az Orosz Vasutak (RZD) befejezte a GEFCO-csoport 75%-ának felvásárlását, és ezzel az ügylettel ellenőrzési részesedést szerzett a GEFCO-ban. Az eladó a francia PSA Peugeot-Citroën cégcsoport, amely megtartja a további 25%-os tulajdonrészt – adta hírül a GEFCO Magyarország február 13-i sajtóközleményében.