Archívum: Koronavírus és az ellátási láncok

A mostani vírusválság kirobbanása mennyiben tér el az eddigi gazdasági válságoknál „megszokottaktól”?

dr. Chikán Attila: A járvány nyomán kibontakozó válság több szempontból is szokatlan volt, de nem igazán hozott új folyamatokat a világgazdaságba, hanem inkább felerősítette az eddigieket, hiszen a közgazdászok és politikusok világszerte már évek óta beszéltek arról, hogy nagyjából ebben az időszakban el kell érkeznie a menetrendszerű globális válságnak – a gazdasági paraméterek szerte a világban ebbe az irányba mutattak –, azt azonban senki nem tudta, hogy ez pontosan mikor és milyen körülmények között fog beköszönteni. A COVID-19 járvány miatt kialakult helyzetnek két olyan sajátossága van, amit érdemes nagyító alá venni az ellátási láncok kapcsán. Ez a válság abból a szempontból szokatlan, hogy nem a gazdaságon belülről indult ki, hanem kívülről, az egészségügy oldaláról, és az egészségügyi válság következményei gyűrűztek át gazdasági válságba. Ez a helyzet viszont hatványozottan bonyolítja a válságkezelést, mert a gazdasági válságok történetében szokatlan módon azt eredményezte, hogy gyakorlatilag egyszerre alakult ki a keresleti és a kínálati oldali válság. A „klasszikus” gazdasági válságok általában az egyik vagy a másik oldalról indulnak ki: vagy a túlhevült gazdaságok következtében, vagy pedig erőforrásokkal kapcsolatos problémák miatt. Ezzel szemben itt most egyszerre mind a két oldalon válság állt elő. A keresleti oldalon azért, mert vissza kellett fogni az emberek mozgását, illetve vissza kellett fogni a termelést, ami az egész globális világra kiterjedően keresleti válságot idézett elő. Most sem a fogyasztói-, sem pedig a termelőszektorban nem volt szükség számos olyan termékre, szolgáltatásra, amire a válság nélkül szükség lett volna. A kínálati oldalon is hiány alakult ki, hiszen sok üzemet és céget be kellett zárni. Hogy melyik volt előbb? Ez a tyúk és a tojás problémája!

Hogyan érintette ez az ellátási láncokat?

Az ellátási láncokat ez az általános gazdasági válság nagyon közvetlenül és azonnalian érintette, hiszen, ha visszafogják a termelést, akkor ez értelemszerűen a logisztikai keresletre is átgyűrűzik. Az ellátási láncok megszakadtak, és ez itt is egyszerre jelentett keresleti, illetve kínálati problémákat: az egyik oldalon összetorlódtak a szállítmányok, a másik oldalon pedig a termeléskiesések miatt nem volt ellátás. A logisztikai ellátási rendszert tehát teljesen összezavarta ez a válság, hiszen a logisztika a termelés és a szolgáltatások függvényében alakul.

Mint említette, a válság valójában ráerősített olyan folyamatokra, amelyek már korábban elindultak, illetve felerősítette vagy kicsit más irányba terelte a hatásukat. Kifejtené ezt bővebben?

A koronavírus volt az a szikra – sőt inkább villámcsapás –, ami lángra lobbantotta a túlfűtött globális gazdaságot. Azon folyamatok nagy része, amelyeket a koronavírus megjelenése után láttunk a gazdaságban, már korábban elindult. Például a világ vezető hatalmai, közgazdászai, politikusai a gazdasági válságra számítva már régóta beszéltek a globalizáció visszafogásának szükségességéről, és arról, hogy a globális ellátási láncokat rövidíteni kellene, illetve alternatívákat állítani – a termelés visszatelepítésével közelebb hozni a termékeket a fogyasztóhoz stb. A válság másik fontos velejárója a digitalizáció és az informatika előtérbe kerülése, ami már korábban is a figyelem középpontjában volt – például az Ipar 4.0 koncepció –, de a koronavírus az automatizálásra irányuló igényt jelentősen felerősítette.

Magyarország vonatkozásában a válság hogyan „csapódott le”?

A válság Magyarországra vonatkozó hatása szintén nagyon erős volt. A magyar gazdaság nemzetközi beágyazottsága eleve nagyon nyitottá teszi országunkat a világgazdasági zavarok hatásait tekintve. Mivel az autóipari szektor hazánk húzóágazata, így ez nagyon gyorsan és erőteljesen érintette a magyar gazdaságot, és mondhatni az ellátási láncban keletkező zavarok gyorsabban terjedtek, mint maga a vírus. Már a hír hallatára, hogy járvány fenyegeti a különböző országokat, a termelési kapacitások visszafogása és ellátásilánc-zavarok jelentek meg, így hazánkban mindazok a hatások érvényesültek, amelyek a világgazdaságban is. Ennek következményeként, napokkal az olaszországi járványhelyzet kialakulása után Európa szembe nézett azzal, hogy egy nagy mértékű válságra kell számítani, ezáltal hazánkban is nagyon komoly ellátási lánc zavarok alakultak ki. És a vállalatok elkezdtek alkalmazkodni ehhez a válsághoz.

Hogyan?

Egyrészt hamar felismerték, hogy ez az egész országra, illetve minden ágazatra kiterjedő általános válsághelyzet, és afelé fordultak, hogy a kormányzattól kérjenek segítséget a helyzet kezelésére. Így tett a logisztikai szakma is, azaz a hazai logisztikával foglakozó szervezetek több lépésben fogalmaztak meg kéréslistát arra vonatkozólag, hogy mit kellene a kormányzatnak a válság kezelésével kapcsolatban tennie. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara lett megbízva azzal, hogy koordinálja az igényeket, amelyek a vállalati szférából a kormányzat felé megfogalmazódtak. Az MKIK pedig a Logisztikai Egyeztető Fórumhoz fordult annak érdekében, hogy minél inkább megalapozott legyen a kialakítandó véleménye. De azt is látni kell, hogy mindenki elkezdett kapkodni, és az egyéb érdekképviseleti szervezetek – sőt a LEF-en belüli társszervezetek egy része is – saját maguk juttatták el kéréseiket közvetlenül a kormánynak. Szerencsére ezekben nagyjából ugyanazok a feladatok, teendők fogalmazódtak meg, csak némi hangsúly-eltolódással: rövidtávú válságkezelésre kértek a kormánytól beavatkozást, illetve arra, hogy hosszú távon a logisztika fejlesztése mutasson abba az irányba, hogy a most jelentkező problémákat a jövőben ki lehessen küszöbölni. Az egymástól elkülönülten beadott kérések között persze makacsul megjelentek az egyes logisztikai ágazatok eltérő érdekei is, ezek egy részét sem a LEF, sem az MKIK nem volt képes szinkronizálni. Ez sajnos nem segítette az ágazat egészének ügyét.

Összefoglalná a logisztikai érdekképviseletek legfontosabb kéréseit?

A hazai logisztikai szektorban a nagy- és kisvállalatok egyaránt megtalálhatók – számosságát tekintve azonban a legnagyobb csoport a kkv-szegmensbe tartozik, hiszen a logisztikával foglalkozó hazai cégek elsöprő többsége kisvállalkozás –, és ezeket eltérően érintette a járvány miatt kialakult válsághelyzet Így másfajta követelményeket fogalmaztak meg a kormányzat felé, de mindkét oldalról a legfontosabb feladatok között a munkahelymegőrzéssel kapcsolatos problémák megoldását sürgették. Emellett a logisztikai szektor adminisztrációs szabályozási rendszere jónéhány ponton gyors beavatkozást igényelt – például a szállításokkal kapcsolatban sürgősségi igények ellátása, vagy az elektronikus ügyintézés bevezetésének szorgalmazása –, de hosszan folytathatnám a logisztikát akadályozó bürokratikus intézkedések sorát, amelyek felülvizsgálata szintén aktuális lett volna a koronavírus nélkül is, így viszont égetővé vált az az egész problémakör. A harmadik terület pedig a finanszírozás kérdése: a fizetőképességgel, illetve az egymás közti elszámolásokkal kapcsolatos problémák. Ezen a téren szükség volt arra, hogy új szabályozás jelenjen meg, illetve, hogy az EU-s pályázatok kifizetését gyorsítsák fel annak érdekében, hogy a vállalatok jussanak hozzá azokhoz a pénzekhez, amik rendelkezésre állnak. Ezek a megfogalmazások a kormány felé konkrétan vagy csak rejtve, de mind tartalmazták azt az igényt, hogy a logisztikát ismerjék el közszolgálati tevékenységként, hiszen a gazdaság működéséhez elengedhetetlenül fontos tevékenységről van szó. Logisztika nélkül képtelen működni a gazdaság, ezért igen visszás állapot, hogy a magyar gazdaság irányításában egyetlen olyan szervezeti egység sincs, amelynek a feladata a logisztikai rendszer koordinálása lenne. Ez például abban jelent meg, hogy számos teendőnek nem volt címzettje, mert nem volt senki az állami vezetésben, akire ez hivatalból tartozott volna. A logisztikai szervezetek ezért azt kérték, hogy egyrészt az operatív törzshöz kerüljön közelebb a logisztika, vonjanak be szakembereket vagy legalábbis kérjék ki a tanácsaikat, másrészről pedig tartósabban nézve hozzanak létre olyan szervezetet valamelyik gazdasággal foglalkozó minisztériumon belül, amelyik a logisztikával foglalkozik. Visszatérve a logisztikai szektor szereplőinek válságra adott reakcióihoz: a vállalatoknak gyakorlatilag kétféle vonatkozásban kellett lépniük. Egyrészt a külső üzleti környezet és a kormányzat felé fordulással, másrészt a belső folyamatok alakításával, hogy az adott körülmények között a lehető „legolcsóbban” ússzák meg a válsághelyzetet, vagy abból akár a lehető legtöbbet hozzák ki.

Ez konkrétan mit jelent?  

Ez azt jelenti, hogy a logisztikai cégeknek és mindenkinek, akinek az ellátási láncok vonatkozásában fontos szerepe volt, át kellett alakítaniuk az üzletpolitikájukat, de legalábbis annak egy részét a válságkényszer hatására. Ez a kényszer ágazatspecifikus formákban jelent meg. Teljesen más feladatokkal álltak szemben az autóiparban érdekelt cégek, mint a turisztikában vagy az élelmiszerkereskedelem területén működő vállalkozások, így az ehhez kapcsolódó logisztikai szolgáltatási szektor gazdasági szereplői is, ezért a válsághelyzetre való reagálás is eltérő módon történt. Azonban mindenhol szükség volt a tevékenység diverzifikálására, és a szolgáltatók kénytelenek voltak belépni olyan területekre, piacokra is, ahol korábban nem voltak jelen. Példának okáért az élelmiszerellátási-láncokban az eddigi házhozszállítási rendszereket logisztikai szempontból egészen más igényeket támasztó módon kellett működtetni, mint korábban, amikor az emberek nap mint nap a boltokba jártak vásárolni. Hasonlóan fontos lépés volt a munkarend átszervezése: mind a gyártó cégek logisztikai részlegeinél, üzemegységeinél, mind a szállítmányozó cégeknél gyakori volt, hogy akár több műszakos tevékenységet léptettek, illetve léptetnek életbe, mivel, ha valamelyik műszak vírusfertőzöttség miatt leállna, akkor azonnal a helyébe tud lépni a másik. De elindult az alternatív beszállítók keresése is, hogy a több forrásból való beszerzéssel a beszállítási láncot kevésbé sérülékennyé lehessen tenni. És ehhez kapcsolódik egy erős partnermonitoring is: figyelni kell arra, hogy a beszállító minél stabilabb, illetve fizetőképes legyen, és olyan szerződéseket kell kötni, amelyek pénzügyi vonatkozásai is a lehető legkedvezőbbek. De szintén ilyen üzletpolitikai lépés az, hogy a termelés biztonságának növelése céljából a vállalati vezetők elkezdtek visszafordulni az általam még nagyon jól ismert, régi „szép” időkben szokásos készletgazdálkodási gyakorlathoz, ellentétben az elmúlt egy-két évtized just in time rendszereivel, ahol a cél a készletszintek minimálisra csökkentése. Most, ebben a bizonytalan helyzetben készlettartással is érdemes védekezni a stabilitás érdekében. Ez mindenki számára világos. Ezzel persze a bizonytalanságot megszüntetni nem lehet, de az esetleges hatásokat valamennyire csökkenteni igen. Ezeket a belső átalakításokat, készletpolitikai döntéseket és üzemszervezési változtatásokat a logisztikai cégek is kénytelen voltak végrehajtani. Szinte minden vállalatnál kialakult a home office gyakorlat és nagyon sok szempontból átvette az irányadó szerepet. Hosszan lehetne sorolni a munkavédelmi előírásokkal, raktárszervezéssel stb. kapcsolatos teendőket, de a lényeg az, hogy rengeteg megújulási folyamat játszódott le a vállalatoknál. Ezeknek a folyamatoknak a bevezetését persze már sok helyen tervezték, azonban a járványhelyzet előtérbe hozta ennek szükségességét, és kényszerítette a vállalatvezetést, hogy mielőbb meg is tegye. És ezt lehetne talán a válság pozitív hozadékának tekinteni, hiszen a technikai és szervezeti átalakítások hamarabb léptek életbe, mint ahogy az a vírus nélkül megvalósult volna.

Milyen jövő áll előttünk? Persze senkinek nincs kristálygömb a birtokában, de talán tendenciákat fel lehet vázolni.

Fogalmunk sincs, hogy a helyreállítás hogyan fog lezajlani. Nem érdemes belemenni a találgatásba, hogy U vagy V vagy W alakú lesz-e a kilábalás. Egy dolog azonban biztos, és ebben minden komoly szakember egyetért: nem lesz gyors. A legoptimistább becslések korábban – amikor a járványveszély februárban megjelent – még arról szóltak, hogy talán a tavasz végérére, nyár elejére visszaáll a rend, de nyilván ma már ez szóba sem jöhet. A legpesszimistábbak pedig azt jelezték előre, hogy a vírus és a járványfenyegetés örökre velünk marad. Szerintem a valóság valahol a két szélsőség között van. Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a válság hatásának „lecsengése” és a visszarendeződés fokozatos lesz. A legtöbb országban különböző könnyítéseket léptetnek életbe a gazdasági szereplők megsegítésére, miközben mindenki fülében ott duruzsol egy második hullám lehetősége, amikor is kezdhetjük elölről az egészet. A második hullámra már egy kicsit jobban felkészültek leszünk, de a pesszimista becslések itt is azt mondják, hogy erősebb lesz, mint az, amit már átéltünk. Remélem ez nem következik be, mindenesetre nem lehetünk biztosak abban, hogy nem lesz második hullám, hiszen logikus, hogy ha kieresztjük a szellemet a palackból, akkor egy darabig az ott vándorol, mielőtt vissza lehet megint gyömöszölni a helyére. Az ellátási láncok vonatkozásában azt gondolom, hogy a cégek magasabb készletfelhalmozással, hosszabb biztonsági tartalékidőkkel, több garancia beépítésével kötnek szerződéseket a jövő évre. Tehát óvatosabban, de alapvetően a korábbi gyakorlattól nem sokban eltérően járnak el, viszont ez akár évekre meghatározhatja a gazdálkodást. A jól ismert ostorcsapás-effektus minden megnyilvánulását tapasztalhatjuk most. Egylőre még inkább befelé haladunk a helyez kezelésében, azonban a válság előbb-utóbb lecseng és akkor egy normál gazdasági menetrend áll elő. Ez viszont nem feltétlenül lesz ugyanaz, mint ami a válságot megelőzően volt, hiszen például a 70-es években természetes volt, hogy egy termelő vállalat 30-40 napos készletekkel dolgozik, majd ez lecsökkent 10 vagy akár kevesebb napra, de most vissza kell állni egy magasabb szintre, hosszabb szállítási határidővel a stabilitás megteremtése érdekében. Ez más megfogalmazásban azt jelenti, hogy az ellátási láncok hatékonysága a jövőben más tényezők alapján ítéltetik meg, mint ahogy a COVID-19 válság előtt volt. Az eddig érvényben lévő követelmények, illetve azok a mérőszámok, amelyekkel a hatékonyságot értékelték döntően a lean management gondolatához kapcsolódtak: minél kevesebb fölösleges ráfordítással, minél kevesebb tartalékkal, minél „karcsúbb” rendszereket működtetni. Azt gondolom, ez a gyakorlat most megint más alapokra fog helyeződni, másként fogjuk majd fel a feleslegeket, mert kiderült, hogy előállhatnak olyan körülmények, amikor a pufferek ismét nagyon nagy jelentőségűek lehetnek. Tehát a jövő nem lesz kardinálisan más, nem kell kidobni a tankönyveket, a képletek, amikkel kiszámoljuk a készlettartást. Azok ezentúl is érvényesek lesznek, csak a paraméterek változnak. Mondhatnám azt is, hogy ami eddig kettő volt az ezentúl négy lesz. Egészen biztos, hogy az ellátási láncok egyszerűsödése – ami hangsúlyozom nem most kezdődött – folytatódni fog, csak mások lesznek a döntési kritériumok, a működés talán kevésbé lesz költséghatékony, ugyanakkor a sokkal nagyobb biztonságra való törekvés érvényesül.

És a logisztikai kilátások?

Az ellátási láncok alakulása tulajdonképpen az egyes gazdaságok, és ezen keresztül a globális gazdaság növekedési potenciáljától függ, hiszen nagyon szorosan kapcsolódnak a GDP-termeléshez. Ha a növekedés hamarabb beindul és meredekebb pályán fut fel, akkor ez a logisztikát húzza maga után. Ha nem, akkor a logisztika is hátrébb marad, ami már nem csupán logisztikai kérdés, hanem világgazdasági, világpolitikai kérdés. Ehhez elég átolvasni az interneten például az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról szóló publikációkat, mert innentől kezdve már ezek a folyamatok működtetik a világot. Ennyit a jövőről.

Jaubert Szilvia

Supply Chain Monitor
2020. június-július