Archívum: Ismert szállító, meghatalmazott ügynök

2013. május 1. | Logisztika | Egyéb szektorok

Az ismert szállító és a meghatalmazott ügynök minősítések jogszabályi környezetének kialakításával a jogalkotó a polgári repülés biztonságának szempontjából aggályos, jogellenes cselekményekkel szembeni egységes követelmény- és intézkedésrendszer alapjait fektette le, illetve az ezekhez szükséges intézkedési keretrendszert fogalmazta meg.

Németh István, az IBM DSS IT Kft. biztonsági igazgatója– Nagyon komoly előrelépésnek érzem hatósági oldalról ezen minősítések kiadását, hiszen egy eddig kizárólag a hatóságok által gyakorolt és fenntartott szigorú biztonsági intézkedés- és intézményrendszert terjesztettek ki a civil biztonsági szférára. Véleményem szerint ez nem más, mint komoly elismerés a szakmában dolgozó jól képzett, tapasztalt és biztonságtudatos szakember számára. Ha már méltónak találtattunk rá, meg kell tanulnunk élni vele, és megfelelni az elvárásoknak – mondta Németh István, az IBM DSS IT Kft. biztonsági igazgatója.

Akár személy-, akár teherszállító repülőgépről legyen szó, az egyik legnagyobb kockázatot az ellenőrizetlen tartalmú csomagok jelenthetik a légi közlekedésben.

Ez a kockázat csökkenthető, ha a légi közlekedés biztonságának előkészítése már a szállítandó termék gyártása során elkezdődik. Ehhez a repülőterekre megállapított biztonsági szint figyelembevételével kell a termékeket előállítani, illetve – lehetőség szerint – azok szállítását egy meghatalmazott ügynökre bízni. Mivel nincs két egyforma termék, illetve két azonos gyártási folyamat, sok szempont befolyásolja, hogy egy termék a gyártás és a csomagolás során mitől lesz steril. Általános értelemben elmondható, hogy a termékek előállításának egy személy- és vagyonvédelmi szempontból izolált, teljesen ellenőrzött gyártási környezetben kell történnie. A gyártási folyamatok – ideértve a beszállított alkatrészek, valamint a felhasznált csomagolóanyagok ellenőrzését, raktározását, a beszállítók ellenőrzését stb. – pedig szavatolják, hogy a terméket teljes mértékben helyben gyártották, és/vagy megfelelően ellenőrzött alkatrészekből szerelték össze, így abban, a technológiai utasításban szereplő alkatrészeken és részegységeken kívül, idegen anyag – a légi közlekedés biztonságát veszélyeztető, vagy egyéb jogszabály alapján jogsértő, vagy veszélyes anyag – nem lehet.

Olyan egységes, dokumentált és ellenőrizhető folyamatokat kell kialakítani, amelyek kielégítik a jogszabályban és a védelmi tervben megfogalmazott elvárásokat. Ezen túlmenően biztosítani kell, hogy a csomagolás „temper evident” legyen. Ennek érdekében olyan csomagolási technológiát kell alkalmazni, amely egyértelműen indikálja a csomagolás sérülését – legyen az szállítás közben történt, biztonsági szempontból vétlen sérülés vagy szándékos manipuláció –, illetve védi a terméket, de emellett lehetővé teszi a védelmi személyzet által végzendő szúrópróbaszerű ellenőrzéseket.

– A minősítés megszerezését vállalatunk Vám és Külkereskedelmi Osztálya kezdeményezte, és a megszerzés során sokéves tapasztalatukra, széles körű vámügyi ismereteikre is nagy szükség volt, nem is említve az általuk befektetett rengeteg munkaórát. A minősítés megszerzésében nagy segítséget kaptunk hatósági oldalról is. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légyügyi Hivatala, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a NAV , a TEK és a rendőrség, illetve olyan biztonsági vezetőtársaim segítettek, akik már valamelyik minősítés birtokában voltak, így az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat megosztották velünk. A meglévő biztonsági folyamataink védelmi tervbe történő tömörítése nehéz feladatot rótt ránk, de végül – az említett segítséggel – közös erővel sikerült oly módon leegyszerűsítenünk a kezdetben sok száz oldalas védelmi tervünket kevesebb mint 50 oldalra, hogy az megfelelt a jogszabályban meghatározott strukturális felépítésnek és követelményrendszernek, így a hatóság végül elfogadta – mondta Németh István.

Idő- és költségmegtakarítás

Ha nem steril terméket szállíttat egy cég a repülőtérre nem steril körülmények között, vagy a steril terméket nem egy meghatalmazott ügynökkel szállíttatja steril körülmények között, illetve ha a steril termék steril szállítási lánca egyéb okból bárhol megszakad, s ezáltal a termék elveszti sterilitását, akkor két dolog történik. Az első, hogy lerakják a terméket a védelmi ellenőrzés elvégzésére várakozó szállítmányok hosszú sorának végére, így egy köztes le- és felrakodás történik, s ez időigényes, illetve közben az áru sérülhet. A második, hogy az átvizsgálásért fizetni kell, ami végül is visszahat a cégre. Jelentős előny egy cég számára, ha sterilen szállított steril áru steril környezetben kerül a gépre, mert így a nem steril áruval rendelkező versenytársainál gyorsabban és olcsóbban juttatja el termékeit a célállomásra. Sok megrendelőnek fontos a biztonság, ezért az értékesítés során a minősítés megléte ugyancsak előnyt jelenthet. Ez világszerte, különösen az állami szektorban, de olyan értékeket vagy adatokat kezelő cégeknél is előtérbe kerül, amelyeknél a biztonság valóban az üzlet létfontosságú eleme. Az ismert szállító minősítés ilyen esetben javíthatja egy cég piaci részesedését.

A minősítés megszerzésével felértékelődik a vállalat biztonsági vezetőjének szerepe is, mivel a védelmi tiszt a vállalat legfelsőbb vezetőjének közvetlen alárendeltségében látja el feladatait, és a védelmi tervben szereplő biztonsági, termelési folyamatokra vonatkozóan ellenőrzési és jelentési kötelezettséggel, ezen felül pedig a folyamatok résztvevői felé utasítási jogkörrel rendelkezik. – Ez olyan eszköz a biztonsági vezetők kezében, amellyel nagyban hozzájárulhatnak cégük hírnevének, illetve saját vezetői kvalitásaiknak megerősítéséhez – pontosított Németh István.

A minősítés megszerzése a vállalat biztonsági felkészültségével fordítottan arányos mértékű befektetést igényel. Ez egy egyszeri befektetés, melynek révén a cég hozzáigazítja a meglévő biztonsági folyamatait a jogszabályban foglalt elvárásokhoz. Ugyanakkor folyamatos megtakarítást is jelent, hiszen csökkenti a biztonsági kockázatokat, így az esetleges leltárhiányt, s emellett nem szükséges költeni a repülőgépen szállítandó áruk sterilizálására.

Az ismert szállító minősítés megszerzésével egy cég elkezd hatni a környezetére is a biztonságtudatosság szintjén. Igyekszik olyan beszállítókat keresni, amelyek megfelelnek a jogszabályban foglalt elvárásoknak, hogy a beszállított alapanyag sterilizálása ne emésszen fel újabb költségeket, hiszen a beszállítók az általuk termelt alapanyagokat, alkatrészeket már ugyancsak egy meghatalmazott ügynökkel, sterilen szállítják be. Továbbá ezek a beszállítók a védelmi tervben foglalt folyamatokban érintett dolgozóikat védelmi tudatossági oktatásban részesítik, pozitívan hatva ezzel a biztonságtudatosságra is. Az ismert szállító minősítéssel rendelkező cégek a kész steril termékeket igyekeznek olyan meghatalmazott ügynökkel szállíttatni, aki a járulékos költségek (például az áru sterilizálása) átterhelése nélkül juttatja el azokat a repülőterek steril rakodási területeire.

Minél több cég rendelkezik majd meghatalmazott ügynöki és/vagy ismert szállítói minősítéssel a jövőben, annál szélesebb körben lesz garantálható az a magas szintű, a törvényalkotók által megfelelőnek ítélt és a hatóságok által megkövetelt biztonság, amely Európa repülőtereire jellemző. Ezek előnyeit pedig mind a vállalat, mind a hozzá tartozó ellátói lánc élvezheti majd.

Meghatalmazott ügynök

Imre Sándor, a DHL Express Magyarország Kft. biztonsági igazgatójaA légi közlekedésben a biztonságot elsődlegesen az IATA rendelkezései szabályozzák, azonban ezen túlmutatóan más szabályozások alkalmazása is kötelező lehet, ha egy adott ország saját repülőtereire egyéb jogszabályi előírásokat alkalmaz, illetve ha kötelezettség van az adott országra vonatkozóan valamilyen közösségi jogszabály betartására. Az Európai Unió a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményeket követően kezdett átfogó szabályozásba. A légi közlekedésben különböző szerepet betöltő résztvevőkre (reptér üzemeltetője, légitársaság, földi kiszolgálók stb.) vonatkozó első jogszabály a 2320/2002/EK rendelet. Ez tartalmazza a meghatalmazott ügynök (Regulated Agent) státusz minősítési eljárását, illetve azokat az eljárásokat és módszereket, amelyek alkalmazásával a repülőgép fedélzetére kerülő poggyász, ellátmány, légi áru és postai küldemény megfelelő ellenőrzésen megy keresztül a légi közlekedés biztonságára veszélyes tartalom kiszűrése érdekében.

A jogszabály alkotója ezzel kihelyezte a védelmi ellenőrzések elvégzésének helyszínét a repülőtérről a civil szféra által üzemeltetett területekre. Természetesen minderre csak akkor van lehetőség, ha a hatóság megfelelő garanciákat kap a minősítő eljárás során arra vonatkozóan, hogy a védelmi intézkedések nemcsak a dokumentációkban, hanem a valóságban is működő folyamatokat írnak le. A minősítést kérő szervezetnek rendelkeznie kell védelmi tervvel, képzési és minőségbiztosítási programmal, megfelelően képzett személyzettel, eljárással és eszközökkel az ellenőrzés végrehajtásához, valamint védelmi rendszerrel az ellenőrzött biztonságos állapot fenntartásához.

A DHL Express Magyarország Kft. 2004-ben fogott neki a megfelelő folyamatok kidolgozásának és a meghatalmazott ügynöki státusz megszerzésének. A hatóságok útmutatásai alapján, sok időt töltve a jogszabályok értelmezésével és a szakmai szempontok egységbe kovácsolásával, elkészült az az anyag, amely alapján az engedélyezési eljárás során a felülvizsgálatot végző szervezetek úgy ítélték meg, hogy Magyarországon elsőként a DHL végezheti a nemzetközi légi áru továbbítását meghatalmazott ügynökként. Ez igen jelentős lépés volt, hiszen a meghatalmazott ügynöki státusz birtokában a légi áru a feldolgozás során a DHL rendszerében került ellenőrzésre, így azonnal fel lehetett rakodni a légi járműre, értékes perceket, órákat megspórolva, s ez az expressz üzletágban igen nagy jelentőséggel bír. – Meghatalmazott ügynökként biztosítani tudtuk ügyfeleink számára, hogy a lehető legkésőbbi időpontig elérhető legyen a szolgáltatásunk, nem kell órákkal a repülőgép indulása előtt lezárni a légi áru felvételét azért, hogy a küldemények biztonsági ellenőrzését jelentős sorbanállás után a reptéri biztonsági rendszert működtető szervezet elvégezze – mondta Imre Sándor, a DHL Express Magyarország Kft. biztonsági igazgatója.

Az azóta eltelt időszakban a jogszabályok változásai miatt (például a 300/2008/EK rendelet életbe lépésével hatályon kívül helyezte a 2320/2002/EK rendeletet, kiadásra került a 185/2010/EK rendelet) többször kellett módosítani a légi áru biztonsági ellenőrzéséhez kapcsolódó folyamatokat, s a kezdeti – többségében manuális ellenőrzésen alapuló – áruellenőrzést felváltotta a röntgenes átvizsgálás. A védelmi eljárások fejlődését azonban nemcsak a jogszabályi változások, hanem az iparágban bekövetkezett fejlődés is megkövetelte: egyre gyorsabbnak kell lenni, a nap folyamán egyre későbbi időpontig kell rendelkezésre állni, illetve megváltozott a küldemények profilja és a csomagolás módja is, így a korábbi időigényes eljárások már nem szolgálták megfelelően az üzletmenetet.

– Több védelmi berendezés beszerzésével, valamint a folyamatok átszervezésével a hatályos jogszabályokhoz és a nemzetközi normákhoz igazodóan, a ma elérhető legfejlettebb technikai eszközökkel végezzük a küldemények biztonsági ellenőrzését. A dual view röntgengép feleslegessé teszi a csomagok ismételt, más szögből történő átvilágítását, mert ezzel a berendezéssel a kezelő egyszerre két irányból kap képet a tartalomról, így egyszerre két nézetből tudja elemezni a kockázati szintet. A robbanóanyagnyom- felderítő eszközzel bármilyen kétely felmerülése esetén további vizsgálatok végezhetők. A berendezések kezelését felkészült személyzet végzi, akik az utasbiztonság területén aktív gyakorlattal és tapasztalatokkal rendelkeznek, folyamatos képzésen vesznek részt, és megfelelő eszközpark áll rendelkezésükre azoknak a küldeményeknek az ellenőrzésére is, amelyek méretüknél vagy jellegüknél fogva nem röntgenezhetők – mutatott rá Imre Sándor.

Noha a DHL alapvetően nem utas-, hanem áruszállító repülőgépeken továbbítja a küldeményeket, a légi áru jellege sokszor kihívások elé állítja a cég biztonsági szakembereit. Szélsőséges példa erre a DHL repülőgép fedélzetén 2008-ban szállított téli olimpiai láng, amely a légi szállítás közben nem alhatott ki, viszont megfelelő óvintézkedéseket igényelt, hiszen a nyílt láng egy járat fedélzetén magas kockázatot jelent.

A meghatalmazott ügynökök feladata és felelőssége azonban nem csak a légi áru szakszerű védelmi ellenőrzésének elvégzésére korlátozódik. Az ellenőrzött küldeményeket egészen a fedélzetre történő rakodásig felügyelni kell, és gondoskodni arról, hogy illetéktelen személy ne férhessen hozzá.

– Ehhez élőerős őrzést, mechanikus és elektronikus biztonságtechnikát veszünk igénybe. Ha bármilyen jel arra utal, hogy a légi áru sérült, manipulálták, vagy elvesztette az ellenőrzött státuszát, azonnal gondoskodunk az ismételt biztonsági ellenőrzésről és az esemény kivizsgálásáról. A hatóságokkal együttműködve folyamatosan figyelemmel kísérjük a jogszabályokat, minden olyan esetben véleményt kérünk, amikor a működésünket befolyásoló változás történik. Ebben nagy segítséget kapunk az NKH Légügyi Hivatalától és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Légiközlekedés-védelmi Osztályától, valamint rendszeres továbbképzéseken és más szakmai fórumokon – hangsúlyozta Imre Sándor.

A légi áru biztonságos továbbítása ugyanakkora feladat és felelősség, mint egy utasszállító járműre kerülő poggyász ellenőrzése. Magyarországon jelenleg 19 meghatalmazott ügynök szavatolja azt, hogy a légi közlekedés biztonsága ne kerüljön veszélybe.

SR

Supply Chain Monitor
2013. május