Archívum: Biztonsági rendszer a Tescónál

2005. április 1. | Logisztika | Egyéb szektorok

Az ellátási lánc modernizálásának területén a Tesco újabb és újabb fejlesztéseket, beruházásokat valósít meg az áruházak jobb, hatékonyabb kiszolgálásának érdekében.

 

Igazi kihívást jelentett az ADT-Sensormatic számára a 180 ezer négyzetméteres területen elhelyezkedő, folyamatosan épülő, végleges formájában 60 ezer négyzetméteres frissáru-raktár biztonságtechnikai rendszerének tervezése és megvalósítása. A bővülés során mind a beszállítók száma, mind a termékskála szélessége rohamosan nőtt. Így a biztonsági rendszernek is egyre komplexebb feladatokat kellett ellátnia. Már az építkezés figyeléséről is SpeedDome Ultra forgókamerák gondoskodtak, melyeknek képeit Intellex digitális képrögzítő rendszer rögzítette a felvételi központban. Ez lehetővé tette a kamerák távolból történő vezérlését és programozását, így segítve az építkezésért felelős irányító személyzet munkáját.

„Az ipari és logisztikai létesítményeket őrző vállalkozások felelőssége a dolgozói és külső lopás megelőzése, hiszen ezek jelentős anyagi és erkölcsi károkat okozhatnak a megbízónak. Magyarországon a gyáli központ a legnagyobb frissáru-forgalmú raktár, melynek naponta 150 és 200 közöttire tehető a kamionforgalma. Ennek lekövetése elképzelhetetlen lenne minőségi és a legújabb technológián alapuló biztonsági rendszer nélkül” – mondja Szép Zsuzsanna az ADT-Sensormatic Kft. ügyvezető igazgatója.

„A külső és belső lopások, árusérülések, nagy területek és a különálló épületegységek teljes technikai lefedettsége, valamint az egész folyamatot végigkísérő képek jó minőségű rögzítése egy biztonsági rendszer alapfeladata.” – mondja el Zbrás Miklós, a gyáli Frissáru Logisztika Központ biztonsági igazgatója. A gyáli raktárban nem hagyományos raktározási feladatok zajlanak, hiszen itt az áru csupán 10-12 órát tölt. A heti hétnapos, 24 órás munkarend nem kis kihívást jelent a rendszer és a személyzet számára. A tizennyolc kamionrakodó zsilip mindegyike kamerával, behatolásjelzőkkel, illetve infrás védelemmel egyaránt ellátott. A személyzet megfigyelheti, hogy az áruszállító kamion a kijelölt gyorskapuhoz áll-e be. A kapu nyitása, illetve bármely mozgás esetén az ezt figyelő kamera folyamatos képpel rögzít minden eseményt és egy nagyteljesítményű SpeedDome Ultra forgókamera is azonnal rááll a megfigyelendő területre. Ez biztosítja a legjobb minőségű és könnyen kielemezhető képeket. Ezzel egy időben a kapunyitási jogosultságokat és a kamerák képeit figyelő operátorok ellenőrizhetik az adatokat és a látottakat az adminisztrációval. Az esetleges lopás így azonnal felfedezhető és még időben megakadályozható. Világosan be lehet bizonyítani: ki, mikor, milyen kárt okozott. Minden károkozás helye megállapítható, s ami sokkal fontosabb, megfelelő intézkedéseket lehet tenni. Így lényegesen csökken az árusérülések gyakorisága. Szerencsére a gyáli központban az elfogások száma minimális, ezek azonnal felderíthetőek, kétséget kizáróan bizonyíthatóak is.

A kivitelezés során több kihívásnak is eleget kellett tenni. Az egész biztonsági rendszer legfontosabb elemei a nagyfelbontású színes fix és dome kamerák, melyek a raktárcsarnok minden zugában, a zsilipeknél és az épületen kívül is ott vannak.“ – eleveníti fel Mészáros István az Adt-Sensormatic Kft. műszaki igazgatója. Minden áru hűtést igényel, ezért az egyik ilyen problémát a ventilátorokból áramló állandó hideg levegő jelenti a kamerák felé. A kamerák rögzítésére is különös gondot kellett fordítani, hogy ne lengjenek, mert különben nem szolgáltatnak értékelhető képet. A másik kihívást a megfigyelendő terület nagysága és a több épületből álló elhelyezkedése jelentette. A teljes technikai lefedettséget új eszközök és megoldások alkalmazásával értük el. Ilyen például a rádiofrekvenciás vezérlés és a kihelyezett Intellex digitális képrögzítő kliens PC-n, optikai kábelen keresztül történő irányítása. A kihelyezett Intellex képrögzítő a göngyölegraktárban található. Ennek segítségével történik a telepen lévő göngyölegraktár, ládamosó, üzemanyagkút és a kamionmosó felügyelete is.  Azonban az irányítás és ellenőrzés  a Network Client kliens szoftver segítségével a központi épületben lévő operátori szobából zajlik. A kamerák képeit több digitális képrögzítő és videomenedzsment berendezés rögzíti, melyek ebben a központi operátori helyiségében, rack szekrényben találhatóak.

A rendszer nemcsak mindent felvesz, hanem a berendezés valamennyi funkcióját is vezérli. A 320 GB kapacitású winchester 30 napos időtartamnak megfelelő felvételeket képes készíteni, de ez a kapacitás szükség esetén tovább bővíthető. A felvevő készülék másodpercenként 100 képből álló digitális videofelvételeket tud rögzíteni, melyek utólagos módosítását a rendszer nem teszi lehetővé.

Az integrált biztonságtechnikai rendszerek együtt kezelik a beléptető, vagyonvédelmi, kamerás megfigyelő és tűzvédelmi alrendszereket. Ezek jelzései egyszerre jeleníthetők meg a képernyőkön a központi monitorszobában, és átjelzéseket képesek adni egymásnak. A beléptető rendszerben eltárolt adatok minden belépéskor megjeleníthetők és az operátor össze tudja hasonlítani a monitorokon megjelenő kameraképpel. Ez nagymértékben növeli a biztonsági személyzet munkájának hatékonyságát. Az egyes üzenetek, jelzések rendszer-beavatkozásokat (pl.: kamera aktiválása, kívánt ajtóra fókuszálása, ajtó blokkolása vagy nyitása stb.) válthatnak ki. Ezzel párhuzamosan a riasztással aktivált kamera képe nagy felbontásban külön monitoron is megjelenik, s ezek a felvételek bizonyítási eljárásokra is alkalmasak.

A Tesco történetében Magyarországon először itt Gyálon alkalmazták a legújabb MegaPower 1024 vezérlő rendszert, amely egy minden igényt kielégítő moduláris rendszer a legkomolyabb és legnagyobb CCTV-felhasználók részére. E videomátrix segítségével automatizálható az egész elektronikus biztonsági infrastruktúra s ennek köszönhetően akár egyetlen kezelő is képes irányítani egy nagy bonyolultságú CCTV-rendszert.

Ez jelenleg 100 fölötti kamera kezelését jelenti, de a folyamatos bővítések után a rendszernek képesnek kell a minimum 250 fölötti kameraszámot is egy központon keresztül ellátnia a lehető leghatékonyabb erőforrásigénnyel. A logisztikai központ által alkalmazott biztonsági személyzet 10 főből áll, s egy műszakban 2-3 fő látja el a feladatokat. A rendszer kezeléséhez csupán két ember szükséges, s természetesen a reagálásra a biztonsági csoportvezető vagy a biztonsági igazgató jogosult.

Egy ilyen méretű és igénybevételű rendszer tervezéséhez és kivitelezéséhez a biztonságtechnika és különösen a CCTV-technológiában nagy szakértelemmel és technikai tudással rendelkező partnerre van szükség.  A komplex biztonságtechnikai szolgáltatásokat, folya-matos újításokat csak megfelelő háttérrel rendelkező cég képes biztosítani.

Supply Chain Monitor 2005. április