Jelentős mennyiségű ásványvízet raktároznak nyáron a kiskereskedők 2017. augusztus 6. A kánikulában a CBA üzletlánc egységeiben is sokkal több ásványvizet értékesítenek, mint egy átlagos nyári napon, ami érzékelhető a bevétel növekedésén is, nagy emelkedésről azonban nem lehet beszámolni, mivel az ásványvizek nem tartoznak a legdrágább áruféleségek közé – idézte Fodor Attilát, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatóját az MTI augusztus 4-én.
Emelkedik az idei sörfogyasztás, de még nem döntött csúcsot 2017. augusztus 4. A meleg nyár máris érezteti hatását a magyar sörpiacon, emelkedik az idén a sörfogyasztás, de még nem döntötte meg a kilencvenes évek átlagos fogyasztói csúcsát – közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége (Sörszövetség) augusztus 3-án az MTI kérdésére.
A Spar az idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre 2017. július 28. A Spar az idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, az új áruházak nyitása mellett korszerűsítik a meglévőket – közölte a Spar Magyar Kereskedelmi Kft. július 27-én.
Élelmiszeripari beruházás 2017. július 20. A magyar élelmiszeripar exportteljesítményét és világpiaci szerepét méltatta a nemzetgazdasági miniszter a Nádudvari Élelmiszer Kft. egymilliárd forintot meghaladó beruházásának átadásán július 19-én Nádudvaron.
Tíz éve nem volt ilyen olcsó a kakaó 2017. július 18. Folyamatos csökkenéssel 10 éve nem látott alacsony szint közelébe jutottak a világpiaci kakaóárak, a csökkenést az idézte elő, hogy a kínai kereslet növekedése elmaradt az előrejelzésektől, a termelőknél és a kakaóőrlőknél emiatt kapacitástöbblet alakult ki – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója július 18-án.
A mezőgazdasághoz kötődő ipari beruházások kiemelt figyelmet élveznek 2017. július 14. Minden olyan vállalkozás, ami a mezőgazdasághoz kapcsolódik, és az abból származó tudást alakítja át ipari tudássá és kereskedelmi tőkévé, különösen fontos a magyar kormánynak; a Balogh Tészta Zrt. is egy ilyen vállalkozás – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Balogh Tészta Zrt. új üzemének avató ünnepségén, július 13-án Tiszakécskén.
Másfél milliárd forintból fejleszti csongrád-bokrosi üzemét a Mars 2017. július 10. Mintegy másfél milliárd forintos beruházást hajt végre a Mars Kisállateledel Gyártó Kft. Csongrád-Bokroson, a társaság új gyártósorokat telepít – tájékoztatta a vállalkozás július 10-én az MTI-t.
Disztribúciós és logisztikai központtá alakítja martfűi üzemét a Heineken 2017. július 10. Disztribúciós és logisztikai központtá alakítja át fokozatosan martfűi üzemét a Heineken Hungária a következő 12 hónapban, Martfűről a sörgyártás Sopronba kerül át, miközben a soproni sörgyárban folytatódnak a létszámnövekedéssel is járó fejlesztések – erősítette meg a hvg.hu hírportál információját július 7-én a Heineken Hungária az MTI-nek.
A Nissin Foods Kft. új gyáregységet avatott Kecskeméten 2017. július 7. Felavatták a japán Nissin Foods Kft. 33 millió euróból (mintegy 10,2 milliárd forint) felépített új gyáregységét Kecskeméten, innen látja majd el egész európai piacát az instant élelmiszereket gyártó cég.
Helyreállt a hízottbaromfi-feldolgozás a Pannon Fine Food-nál 2017. július 6. Ismét csaknem teljes kapacitással működik a hízott liba és kacsa feldolgozásával foglalkozó orosházi Pannon Fine Food Kft. – nyilatkozta a cég ügyvezetője július 5-én.
Új csomagolóüzemmel bővül a Gallicoop 2017. július 6. Új csomagolóüzemmel bővül a szarvasi Gallicoop Zrt., a mintegy 1,65 milliárd forintos beruházásból megépülő üzem átadása jövő év első felében várható – mondta Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója július 5-én.
Italdoboz-gyárat adott át a Hell cégcsoport 2017. július 1. A Hell cégcsoport alumínium italdobozokat gyártó üzemet létesített Szikszón, a energiaitalt gyártó társaság tulajdonában lévő Quality Pack Zrt. 30 milliárd forintos beruházással épült üzemét június 30-án adták át.
Új áruház várja a látogatókat Soroksáron 2017. június 14. 2017. június 14-én, szerdán, reggel 9 órakor megnyitott Magyarország legnagyobb IKEA áruháza.
Élelmiszer innovációs versenyre várják egyetemisták jelentkezését 2017. június 9. Az Ecotrophelia nemzetközi élelmiszer innovációs verseny magyarországi fordulóját az idén a szeptemberben tartandó 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében rendezik, a főiskolás és egyetemi hallgatókból álló csapatok jelentkezését augusztus 31-ig várják a szervezők.
Növeli termelési kapacitását a MAM-Hungária Kft. 2017. június 6. Vaskeresztesi gyárában még az idén 25%-kal növeli termelési kapacitását a babatermékeket gyártó, osztrák érdekeltségű MAM-Hungária Kft. – közölte az MTI-vel a gyár igazgatója június 3-án.
Segítséget várnak… 2017. június 3. A multinacionális sörgyártók által kötött kereskedelmi szerződések elleni fellépésben és célzott pályázati források megnyitásában várnak segítséget a kormánytól a kisüzemi sörfőzdék – mondta a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke június 2-án.
A cél a vásárlói élmény maximalizálása 2017. június 2. A Tesco-Global Áruházak Zrt. 2017 áprilisával új működési ügyvezető igazgatót nevezett ki Pártos Zsolt személyében, akinek új pozíciójában a vásárlói élmény maximalizálása és a kiszolgálás hatékonyságának javítása a célja. Elődje, Pálinkás Zsolt új munkakörében közép-európai vezérigazgatósági tagként a felsővezetői csapatot erősíti.
Gluténmentes gyártósorral bővítenek 2017. június 1. Székesfehérvári üzemében gluténmentes termékgyártósort telepít a Cerbona Élelmiszeripari Kft. a folyamatosan bővülő hazai és külföldi igények kielégítésére. Júliusban elindul a termelés az új gépsoron, és a nyáron az energiaszeletek piacára is belép a társaság, amely 2016-ot jelentős növekedéssel, 3,4 milliárd forint feletti forgalommal és 251 milliós adózás előtti eredménnyel zárta.
Tizenhárom üzletegységgel bővült a franchise 2017. június 1. Az első öt hónapban 13 egységgel bővült a Spar franchise hálózata és a társaság az év további részében újabb üzletnyitásokat tervez. A csatlakozó töltőállomásokkal és boltokkal együtt a SPAR franchise programhoz már országszerte összesen 129 üzlet tartozik, amelyek csaknem 1500 embernek adnak munkát. Az üzletág forgalma meghaladja a 30 milliárd forintot.
Piaci átlag fölött nőtt az árbevétel 2017. május 25. Több mint 6,6 milliárd forinttal nőtt az előző évhez képest a Praktiker Kft. nettó árbevétele. Az immár magyar barkácslánc 2016-ban 39,2 milliárd forintot realizált, ez 20%-kal haladta meg az előző évi forgalmat. Ez a növekedés 7%-ponttal van a piaci trend fölött, ezzel a Praktiker megelőzte a közvetlen versenytársait is – jelentette be a cég május 25-én megtartott sajtótájékoztatóján.