Autóipari szerszámgépgyár épül Miskolcon

Cimkék: autóipar beruházás gyár ipar munkahelyteremtés szerszámgép

November 2-án, Budapesten, a szerszámgyártó Spinto Hungária Kft. beruházását bejelentő sajtótájékozatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismertette, hogy az 5,9 milliárd forintos miskolci befektetéssel 140 munkahely jön létre az új szerszámgyártó üzemben. A projekthez a kormány 2,4 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított. A miniszter a kivételesen magas – csaknem 41%-os – támogatási intenzitást azzal indokolta, hogy az új üzem fontos piaci rést tölt be, magas hozzáadott értéket teremt és jelentősen növeli a magyar gazdaság versenyképességét. Továbbá a csaknem 100 autóipari szakmunkás mellett 35 mérnöknek is állást biztosít és részt vesz a duális szakképzésben is.

Szijjártó Péter kiemelte: a Spinto autóiparhoz kapcsolódó befektetése a 12. magyar beruházás a beruházásösztönzési rendszer keretében létrejött idei 69 beruházás sorában. Hozzátette, hogy az autóipar termelése rekordot döntött idén az első 8 hónap adatai szerint, termelési értéke – a tavalyi rekordot túllépve – meghaladta az 5320 milliárd forintot, az ágazatban foglalkoztatottak száma 10,7%-os emelkedéssel az első fél évben 160 000 fölé emelkedett.

A miniszter kiemelte, hogy az új üzem termékei iránt már most jelentős kereslet mutatkozik, hiszen a szerszámgyártás az autóipar versenyképességét is meghatározza. A 3 hektáros terület lehetőséget nyújt az 5000 m2-es – a német szerszámgyártás innovációs szintjén álló – gyártócsarnok bővítésére vagy új épület emelésére. Miskolc visszatért abba a pozícióba, hogy a magyar ipar fellegvára legyen, a borsodi megyeszékhely munkanélkülisége 5,5%-ra esett vissza.

Pócs János ügyvezető ismertette, hogy az első munkaszerződéseket már meg is kötötték, külföldön is elismert és sikeres szakemberek tértek vissza Magyarországra a beruházásnak köszönhetően. Az ügyvezető kiemelte a miskolci önkormányzat támogatását és azt, hogy a kormány kezdettől fogva a beruházás mellé állt és kiemelt projektté nyilvánította azt.

Forrás: MTI

Keresés
Kövessen minket facebookon