Közel duplájára bővítette gyártókapacitását az Emerson Egerben

2021. december 8. Beruházás | Elektronikai ipar

Több mint négy és fél milliárd forint értékű, saját erőből finanszírozott beruházással közel duplájára bővítette gyártókapacitását az amerikai székhelyű Emerson ipari szoftver és mérnök vállalat Egerben.

Az új gyáregység december 8-i átadó ünnepségén Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára kiemelte: az amerikai vállalatok meghatározó szereplői a rendszerváltozás utáni Magyarország gazdaságának. Napjainkban a mintegy 1700 amerikai tulajdonú cég 106 000 embernek ad munkát Magyarországon, emellett a két ország közötti kereskedelem is komoly fejlődést mutat: a 2020-as forgalom megközelítette az 5,9 milliárd dollárt, ami 68%-os növekedés a tíz évvel korábbi adathoz képest. Az államtitkár kitért arra, hogy a magyar gazdaság újraindítását célzó kormányzati intézkedések a legfrissebb adatokban is tetten érhetők, hiszen idén a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom értéke 23,8%-os növekedést mutat a koronavírus-járványt megelőző 2019-es évhez képest. Hangsúlyozta: mára az Egyesült Államok a legnagyobb Európai Unión kívüli befektető Magyarországon, közvetlen tőkebefektetéseinek állománya 7,4 milliárd dollár. Tájékoztatása szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával 2014-2020 között 88 amerikai befektetési projektről született megállapodás. Ezek közel 1,4 milliárd dollár befektetési összegből 15 470 új munkahelyet hoztak, illetve hoznak létre. A most átadott fejlesztésnek köszönhetően 10 500 négyzetméteres hasznos területtel bővül az Emerson eddig 13 400 négyzetméteren működő egri gyára. A 4 milliárd 550 millió forintból kialakított üzemrész a gyártókapacitás bővítése mellett új irodákat és más, a termelést kiszolgáló egységeket is magában foglal, ezzel hosszabb távon 200 új munkahelyet teremt a hevesi megyeszékhelyen, valamint annak vonzáskörzetében. Jérome Thomas, az Emerson fluid technikai és pneumatika üzletágának európai operatív alelnöke köszöntőjében elmondta: cégük jelenleg 670 munkatársat foglalkoztat Egerben, és ezzel a cég a város harmadik legnagyobb munkaadója. Az elmúlt évben 140 fővel bővült az üzem létszáma, emellett bővítették egri termékkutatási- és fejlesztési központjukat is, ahol a mérnöki létszám 35 főről 50 főre bővült. Az egri telephelyen elért növekedés bizonyítja az Emerson elkötelezettségét Magyarország és a pneumatikus technológiák iránt. Az egy évig tartó létesítménybővítés eredményeként a magyarországi a cégcsoport egyik legnagyobb európai gyártóhelyévé nőtte ki magát. Az egri beruházás az amerikai vállalat globális üzleti stratégiájának fontos részét képezi. A hevesi megyeszékhelyen működő üzem tapasztalt dolgozói, költséghatékonysága és kedvező logisztikai adottságai révén erősíti a vállalatcsoport versenyképességét. Az alelnök kitért arra is, hogy a mostani beruházás egy új korszak kezdete egri bázisukon, amely szervezeti átalakítással és szemléletváltással is jár a további növekedés érdekében. Az Emerson célja olyan innovációk támogatása, amelyek egészségesebbé, biztonságosabbá, intelligensebbé és fenntarthatóbbá teszik a világot.

(MTI)