Zalaegerszegen gyártják a világ legmodernebb tankjait

2020. szeptember 10. Beruházás | Egyéb szektorok

A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a ZalaZone járműipari tesztpályán – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, szeptember 10-én.

Palkovics László a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott rendezvényen Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel közösen jelentette be, hogy mintegy 60 milliárd forintos beruházással épül meg a harcjárműveket gyártó üzem és 20 hektáros területen tesztpályát is kialakítanak mellé. A termelés 2023-tól indul el, a világ egyik legmodernebb hadiüzeme a beszállítókkal együtt mintegy 500 embert foglalkoztat, és a gyártáson kívül fejlesztéssel is foglalkoznak majd. Az innovációs és technológiai miniszter kifejtette: nem ez az első eset, hogy a hagyományos magyar-német együttműködésben egy közös projekt innovációs elemmel is bővül. A zalaegerszegi vegyesvállalat jelentősége ugyanakkor abban van, hogy a magyar haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése révén a Magyar Honvédséget az új üzemben készülő harcjárművekkel látják el. Palkovics László szerint 2020 első felének tapasztalatai alapján okkal számíthatunk arra, hogy a német vállalatok az eddigieknél is jobban keresik a közép-európai lehetőségeket. A német világmárkák a beszerzési láncok lerövidítése érdekében szorosabbra fűzhetik magyarországi kapcsolataikat, a Rheinmetall megjelenése is az Audi, a BMW, a Mercedes és egyéb beszállítók jelentős márkáinak sorát gyarapítja.
A magyar kormány határozott szándéka a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében és mellett, hogy a szektor új beruházásai folyamatosan növeljék a kutatás-fejlesztési kapacitások szintjét, az új gyártókapacitásokban pedig egyre nagyobb hányadot tegyenek ki a legújabb, csúcstechnológiai műszaki megoldások.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a biztonsági helyzet és környezet rendkívül gyorsan, élesen, sokszor kiszámíthatatlanul változik, a kormánynak és a katonáknak látniuk kell, hogy milyen feladat és felelősség hárul rájuk Magyarország és a magyar emberek békéjének megóvása érdekében. Az elmúlt évtizedekben a környezetünkben kialakult helyzet rendkívül sok kihívást rejt, ezért felkészültnek kell lenni, a honvédelmi és haderőfejlesztési program ezt a célt szolgálja. A program nemcsak a technikai eszközök megvásárlásáról szól, hanem a hadiipar megteremtéséről, a kutatás-fejlesztés, a foglalkoztatás biztosításáról is. A harcjárművek beszerzésével 17 éves lemaradást pótolnak a magyar katonák, mert a honvédségnek 2003-ig voltak páncélozott szállító harcjárművei, de azokat akkor kivonták az önjáró lövegekkel együtt, most ezt kell újra megteremteni.

Maróth Gáspár, a Miniszterelnökség védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosa arra emlékeztetett, hogy éppen 100 éve hozták létre Magyarországon a haditechnikai intézetet, de a második világháború, majd a rendszerváltás után a hadiipari kutatás padlóra került. Hozzátette, hogy a szomszédos országokban is magasabb volt a hadiipar fejlettségi szintje, de sikerült a világban olyan partnereket találni, amelyekkel megteremtették a feltételeket. A Zalaegerszegre került harcjárműgyártásért is több ország állt sorba – sokkal nagyobb reményekkel, mint mi – végül a nemzetközi ipar számára is mértékadó beruházás itt valósulhat meg.

Armin Papperger, a Rehintemall AG igazgatótanácsának elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon rendkívül magas színvonalú munkakörülményeket tapasztaltak, és rendkívül szoros és pontos együttműködést a kormányzat és az ipari szereplők között. A zalaegerszegi gyárral Magyarország nagyon erős taggá válik a NATO-ban, a világ legfejlettebb technológiája kerül ide. A Rheinmetallnak Zalában épül fel a 142. gyártóüzeme, ami a védelmi iparban a legkorszerűbb lesz. Olyan elektronikákat tartalmazó platformokat gyártanak, amelyekben meghatározó a mesterséges intelligencia, a digitális és a robottechnika. A ZalaZone jelenleg mintegy 70%-os készültségen áll. Még folyik a máshol nem létező okosváros építése 18 hektáros területen, teljes városi környezetet imitálva, valamint a 1,5 kilométer hosszú autópálya-szakasz és a hozzá vezető összekötő utak kivitelezése.

(MTI)