Debrecenben építi fel új üzemét a svájci Sensirion

2020. június 29. Beruházás | Elektronikai ipar

Debrecenben építi fel közép- és kelet-európai gyártóüzemét a svájci központú Sensirion – jelentette be a beruházás június 29-i sajtótájékoztatóján, Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Magyar Levente közölte, hogy a műszergyártó Sensirion csúcstechnológiát fog előállítani a hajdúsági megyeszékhelyen. A beruházás nem a versenyképességi támogatásra épít, hiszen a vállalat már a válság előtt döntött, miután a térség más országaiban is megvizsgálta a lehetőségeket. A kormány ettől függetlenül bővíti a fejlesztésre készülő cégek támogatását, hamarosan pályázat jelenik meg a 800 000 eurónál nagyobb összegű befektetések ösztönzésére, és összesen legalább 50 milliárd forint jut a külföldön beruházó magyar vállalkozásoknak is. Magyar Levente úgy fogalmazott, hogy a válság hatásait nem kivédeni kell, hanem kihasználni, hiszen ilyenkor érdemes nagyot, másoknál nagyobbat lépni. Ha sikerül a magyar cégeket támogatva jelentős külföldi működőtőkét is Magyarországra vonzani, akkor 2020 kiemelkedő beruházási aránnyal érhet véget, jövőre pedig folytatódhat az erőteljes gazdasági növekedés.     

A Sensirion alelnöke a bejelentés alkalmából köszönetet mondott a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA), valamint az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központnak, hogy segítettek megtalálni a legmegfelelőbb beruházási helyszínt. Johannes Bleuel szerint az új telephely hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalat növekedése 20 év után is folytatódjon. A Sensirion ugyanakkor nem csupán a gyár termelési kapacitására, hanem a Debreceni Egyetemre, és a helyi szakképzésre számít. A Sensirion elsősorban környezetvédelmi szenzorokat készít. Ilyen berendezésekkel működik szinte minden készülék, amelyben a levegő minőségét kell mérni, de orvosi műszerekhez is készítenek szenzorokat, így például az elmúlt hónapokban Magyarországra érkezett lélegeztetők is Sensirion-érzékelőkkel működnek. A vállalat ügyvezető igazgatója szerint a beruházás jó helyre került, hiszen Debrecen kiváló helyszín a feltörekvő vállalatok számára. A fejlődésre a leendő munkatársaknak is készen kell állniuk, hiszen a vállalat bevételének csaknem a negyedét kutatási-fejlesztési célokra fordítja.     

Az 1998-ban alapított Sensirion csaknem 800 alkalmazottat foglalkoztat. A vállalat Svájcon kívül Kínában és Dél-Koreában is működtet üzemet, Svájcon kívül ugyanakkor a debreceni lesz az egyetlen európai telephelye. A magyarországi leányvállalatot az idén jegyezték be, fő tevékenysége a nyilvántartás szerint mérőműszerek gyártása lesz. A Sensirion honlapján, június 29-én megjelent közlemény szerint a gyártás 2021 második felében kezdődhet. Kezdetben a debreceni üzem csaknem 50 munkahelyet kínál majd, de 2025-ig ennek a többszörösével számolnak.

A svájci Sensirion első, anyaországon kívüli európai gyártóüzemének alapkövét június 30-án helyezték el, Debrecenben. Papp László, Debrecen polgármestere hatalmas elismerésnek nevezte, hogy az elektronikai ipar egyik vezető svájci vállalata a cívisvárost választotta befektetés helyszínéül. A polgármester utalt a Debrecen 2030 város- és gazdaságfejlesztési stratégiára, amelynek kiemelt területe az oktatásfejlesztés, hogy megfelelő színvonalú, magasan képzett szakemberekkel láthassák el a városba települő cégeket. A Debreceni Egyetemmel külön stratégiát alakítottak ki a műszaki képzésre, s az onnan kikerülő mérnökökre számíthat a magas hozzáadott értékű termékeket előállító Sensirion. A svájci cég megjelenése Debrecenben jót tesz a munkaerőpiacnak is, erősíti a versenyt a mérnöki munka területén.

Patrick Good, a Sensirion karbantartási és infrastrukturális igazgatója ismertette, hogy a vállalat különféle érzékelőket, szenzorokat, mikroszenzorokat gyárt, amelyek megtalálhatóak nem csak a világ autóinak egyharmadában, hanem különféle orvosi műszerekben, lélegeztető gépekben és számos már mérőműszerben. Az igazgató azt mondta, hosszú távra terveznek Debrecenben, a beruházás első fázisában 50 embernek adnak munkát, de 5 év alatt 250-re szándékoznak emelni a foglalkoztatottak számát. Kis méretben indulnak, de esély van rá, hogy nagyon naggyá nőjenek Debrecenben. Patrick Good elmondta azt is: számos potenciális helyszín közül választották Debrecent, a város mellett a szakképzett munkaerő, a gazdasági ökoszisztéma, a Debreceni Egyetem jelenléte és a magas színvonalú szakképző intézmények megléte döntött.

Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szemléletes példával igazolta milyen hozzáadott értéket képviselő termékek készülnek majd az üzemben: egy körülbelül egy tonnát nyomó prémium személygépkocsi ára 30-80 000 dollár között van, míg egy tonna szensor értéke 1,5 millió dollár. Hozzátette: a fejlődés záloga, hogy a Sensirion árbevételének 24%-át kutatás-fejlesztésre fordítja. Herdon István, az üzemnek otthont adó Határ úti ipari parkot működtető Xanga csoport vezérigazgatója jelezte: 3,5 milliárd forintos beruházással építik fel az új üzemet. Az 5000 négyzetméteres csarnokot készen jövő év májusában adják át a bérlő Sensirion Hungary Kft.-nek.

(MTI)