Mégsem egyesül a két vállalat
2018. augusztus 9. Gazdaság | Gyógyszeripar
A Rite Aid gyógyszerkereskedelmi lánc augusztus 8-án bejelentette, hogy mégsem egyesülnek az Albertsons Companies-zel.
A vállalat honlapján megjelent tájékoztatás szerint a tervezett összeolvadásra azért nem kerül sor, mert a társaság részvényesei elégedetlenségüket fejezték ki a tervek hallatán. A részvénytulajdonosok határozott kívánsága volt, hogy a Rite Aid önálló vállalatként folytassa tevékenységét, mert úgy vélték, az új társaságban nem tudják megfelelően képviselni a részvényesi érdekeket.
A döntésben minden bizonnyal annak is szerepe volt, hogy az egyesülési szándék februári bejelentése óta 21%-ot esett a Rite Aid részvények árfolyama.
– Részvényeseink kívánságát teljesítve továbbra is gyógyszerterjesztő hálózatunkra koncentráljuk forgalmunkat. Tovább építjük kulcsfontosságú kínálatunkat és értékesítési területeinket, mint például a wellness központokban történő innovatív értékesítést. Kiemelten kezeljük sikeres hűségprogramjainkat és kiterjesztett gyógyszertári szolgáltatásainkat. Külön hangsúlyt helyezünk egymással összehangolt eladási csatornáink munkájának, valamint a saját márkás ajánlatainknak a fejlesztésére – jelentette be az ügylettől való visszalépést követően John Standley, a Rite Aid elnök-vezérigazgatója.
A cég vezetésének döntésének eredményeként a részvénytulajdonosok augusztus 9-re tervezett rendkívüli ülése is elmarad. A tervezett egyesülésről szóló megállapodás értelmében egyik cég sem követelheti a másiktól az elmaradt összeolvadás miatt bármilyen felmerült költség kifizetését.
(SCM)