Előtérben a hibrid és az elektromos autók gyártása
2018. június 4. Gyártás | Autóipar
A Fiat Chrysler’s június elsején nyilvánosságra hozott terve szerint felfuttatja sportautó-gyártását, és – az elektromos valamint a hibrid autógyártásba fektetve 10,5 milliárd dollárt – 2022-ig megduplázza profitját.
A távozófélben lévő 65 éves vezérigazgató, Sergio Marchionne – aki 2019 elején adja át a kormánykereket utódjának – bejelentette, hogy 2021-ig befejezik a személyautók számára készített dízelmotorok gyártását. Egyúttal arról is beszámolt, hogy az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásokra való tekintettel a hibrid és az elektromos autók fejlesztésére összpontosítják erőforrásaikat.
A tervek szerint a vállalatcsoport többi márkája, így a Jeep, a RAM, az Alfa Romeo és a Maserati gyártásának felfuttatásától azt remélik, hogy ezek a márkák adják majd a bevétel négyötödét a most bejelentett ötéves tervidőszak végére.
– Ezek a márkák jelentik bevételünk és nyereségünk legfontosabb részét – mondta Marchionne.
A Chrysler és a Dodge márkákkal az észak-amerikai piacra koncentrálnak, míg az Alfa Romeót, a Jeepet és a Maseratit a világ összes piacán értékesítik majd egy 45 milliárd eurós terv keretében.
(SCM)