A Nokia kivásárolja a Siemenst közös vállalatukból
2013. július 1. Egyéb | Elektronikai ipar
Az 1,7 milliárd eurós kivásárlásról létrejött megállapodást július 1-jén a Nokia jelentette be. Az NSN 2007 áprilisában jött létre mobil hálózati berendezések gyártására. A vállalat már 150 országban működött közre mobil hálózati infrastruktúra kiépítésében.
A szükséges hatósági engedélyek megszerzése függvényében a Nokia az ügylet lezárására az idei harmadik negyedévben számít. A negyedik generációs (4G), más néven Long Term Evolution (LTE) mobil hálózati berendezések gyártására helyezett hangsúlynak és költségcsökkentési programjának köszönhetően az NSE nyereségesen működik, szemben az Apple és a Samsung által támasztott verseny miatt az okostelefon-piacról gyakorlatilag kiszorult Nokiával. Az idei első negyedévben az NSN 196 millió euró üzleti eredményt ért el.
A finn Helsingin Sanomat napilap július 1-jei száma ugyanakkor a birtokába került bizalmas NSN-dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Nokia Siemens Networks szerződéses beszállítópartnereinek értékesíteni kívánja termelőeszközeinek egy részét, egyebek között a Foxconn Technology Co., a Flextronics International Ltd., a Sanmina-SCI Corp. és a Jabil Circuit Inc. vállalatoknak. Az NSN finnországi szóvivője a Dow Jones hírügynökségnek nem kommentálta a lap értesülését.
MTI