Jelentős fejlesztés a miskolci Fux Zrt.-nél

2021. június 11. Beruházás | Elektronikai ipar

A nagyteljesítményű elektromos vezetékek és kábelek gyártására szakosodott miskolci Fux Zrt. 1,6 millió eurót fordított a termelékenység növelésére és a versenyképesség fenntartására. A cég új gyártóegységét június 11-én adták át.

A fennállásának idén 30 éves évfordulóját ünneplő cég, a Fux Zrt. a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiírt, a versenyképesség növelését támogató pályázat segítségével újabb beruházást valósított meg. A társaság Európában is jelen van, gyártmányait 80%-ban exportálja, egyre meghatározóbb szereplője a nemzetközi piacnak, és a járvány ellenére bővülni is tudott. A tervek szerint újabb fejlesztések is várhatók. A Fux Zrt. mostani beruházásával fenn tudja tartani versenyképességét a nemzetközi piacon, és új munkahelyeket is létrehoz. Barkóczi István, a magyar érdekeltségű cég tulajdonos-vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy az elmúlt évben 13 milliárd forint árbevételt értek el, eddig 200 dolgozót foglalkoztattak, a létszám a fejlesztésnek köszönhetően 225-re emelkedik.

(MTI)