Bővítette telephelyét az autóipari beszállító

2018. március 14. Beruházás | Autóipar

Saját erőforrások felhasználásával jelentősen bővíti több ütemben gyártókapacitását a Novus Interiör Hungary Kft. Az első ütemben épült gyártócsarnok átadására március 13-án került sor a vállalat nagyvázsonyi telephelyén.

Kis-Kapin Károly, a cég vezetője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Björn Hedenberg, a cég svéd tulajdonosa átadja az autóipari beszállító Novus Interiör Hungary Kft. új gyártócsarnokát Nagyvázsonyban 2018. március 13-án. (Fotó: MTI, Bruzák Noémi)

A svéd tulajdonban lévő autóipari beszállító vállalat félmilliárd forintot meghaladó sajáterős beruházásával 2000 négyzetméteres gyártócsarnokot épített Nagyvázsonyban. 2019-ig két ütemben megvalósuló, összességében több mint 1 milliárd forintos beruházásával 70 új munkahelyet teremt a térségben.

Björn Hedenberg svéd cégtulajdonos mérföldkőnek nevezte a beruházást az 1998-ban alapított nagyvázsonyi gyár életében.

Kis-Kapin Károly cégvezető elmondta: a most átadott új gyártócsarnok 5 hónap alatt épült fel, a következő ütem pedig a fejlesztési és logisztikai kapacitások növeléséről szól majd.

Elektronikusan leadott beszámolója szerint a Novus Interiör Hungary Kft-nél 2016-ban 118, az azt megelőző évben 106 ember dolgozott. A társaság nettó árbevétele 2016-ban 1,7 milliárd forint volt, 2015-ben pedig meghaladta az 1,3 milliárd forintot.

(MTI)