A jövő technológiája költözik Cserkeszőlősre

2018. március 12. Beruházás | Elektronikai ipar

Letették a  Kontaset Vázszerkezet Gyártó és Szolgáltató Kft. és a kínai T&S Communications Co. Ltd. együttműködésével megvalósuló optikai kábel- és csatlakozóüzem alapkövét március 9-én, a cserkeszőlői ipari parkban.

A most bejelentett beruházás első üteme 2019-ig tart, a második 2020-tól 2021-ig, a befejező fázis 2022-ben ér véget. Az 1,2 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás részben európai uniós forrásból valósul meg. A beruházás mintegy 200-250 új munkahelyet teremt, és hozzájárul majd a Cserkeszőlőn és környékén élők életkörülményeinek javulásához. 

Fórizs Zoltán, a Kontaset Kft. cégvezetője beszédében kitért arra, hogy vélhetően 10 év múlva a 6G válik alapszintű adatátviteli sebességi elvárássá, és egyre inkább számolni kell azzal, hogy az emberek az infokommunikációs eszközeik milliárdjaival akarnak rákapcsolódni az internetre. Ide értve a személyes okoseszközöket, a smart otthonok eszközeit, az önvezető autókat, a smart city-k komplex hálózati berendezéseit és rendszereit, az oktatás, a szórakozás, a szabadidő virtuális eszközeit, és nem utolsó sorban a világkereskedelem és a világgazdaság infokommunikációs rendszereit.

– Az IoT (Internet of Things) vagyis a dolgok internete jelenti a jövőt, az optikai száltechnológia pedig ezen jövőt kiszolgáló technológiát – tette hozzá.

Vang Ja-csün, a T&S Communications Co. Ltd. vezérigazgatója elmondta: a tervek a fenntartható ökologikus építészet szellemében készültek, az elektromos energia jelentős részét napelemek, a fűtési energiát pedig geotermikus energia adja. A Kontaset Kft. cégvezetője elmondta: a vállalat nettó árbevétele 2017-ben 1,5 milliárd forint volt, az adózott eredményről még nincsenek pontos adatok, de 80-120 millió forint körüli összegre számítanak.

(MTI)