Kilencedik alkalommal a világ legetikusabb vállalatai között

2018. március 8. Gazdaság | FMCG

Közzétette 2018 legetikusabb vállalatainak listáját az etikus üzleti viselkedés alapelveinek meghatározásában és fejlesztésében világelső Ethisphere Institute. Az egészség- és szépségipari kategóriában idén csupán három cég szerezte meg az elismerést, közülük az egyik a L’Oréal. Ezt a kitüntetést immáron kilencedik alkalommal kapta meg a vállalat – derül ki a francia cégcsoport március 8-án kiadott sajtóközleményéből.

Az Ethisphere Institute kvantitatív módszerekkel méri a vállalatok teljesítményét elfogulatlanul, következetesen és egységesített módon. Öt fő kategóriában pontoznak: etikai és megfelelési program (35%), vállalati állampolgárság és felelősség (20%), etikai kultúra (20%), kormányzás (15%), illetve vezetés, innováció és hírnév (10%). 2018-ban 24 országból és 57 iparágból összesen 135 céget díjaztak. A felmérésből kiderült, hogy a nyertesek kiemelt figyelmet fordítottak a vállalati kultúra megismerésére és javítására, a hiteles vezetőség felállítására, valamint egy átlátható rendszer és befogadó hozzáállás kialakítására.

Az intézet kutatásaiból az is megtudható, hogy a feddhetetlen működés a pénzügyi teljesítményre is hatással van. A világ legetikusabb vállalatainak indexe öt év alatt 10,72%-kal, három év alatt 4,88%-kal haladta meg az amerikai nagytőke indexét. – Egy vállalat értékét nem csupán a gazdasági teljesítmény határozza meg. A L'Oréal mindig is arra törekedett, hogy erkölcsös és felelősségteljes vállalat legyen, ezért az etikus működést a stratégiánk és a napi feladatok mozgatórugójává tettük. Az Ethisphere ezt a hozzáállást díjazta. Ez az elismerés mindannyiunkat büszkeséggel tölt el – nyilatkozott elismerően a kitüntetéssel kapcsolatban a L’Oréal elnök-vezérigazgatója, Jean-Paul Agon is.