Minden évben fejleszti technológiáját a vasipari cég

2018. március 2. Gyártás | Egyéb szektorok

Folyamatos beruházásokkal növeli kibocsátását a fémalkatrészgyártó dunaföldvári Váradi Metal Kft., amely tavaly saját forrásból 100 millió forintot fektetett a gyártástechnológia korszerűsítésére. Ez utóbbi fejlesztés eredményeként több mint 15%-kal nőtt a cég árbevétele – közölte a cég ügyvezető igazgatója március 1-jén.

Váradi Gábor arról is beszélt, hogy a kft. 2016-ban 270 millió, 2017-ben 101 millió forint értékű fejlesztést hajtott végre, az elmúlt évben lézervágó, CNC-hajlító berendezéseket vásároltak. A cég idén további 400 millió forintos fejlesztést tervez, amelynek keretében félautomata lézervágó és nagy teljesítményű élhajlító gépet szereznek be.

A kft. a 2016-os egymilliárd 207 millió forint után 2017-ben egymilliárd 404 millió forintos nettó árbevételt ért el, az adózott eredmény várhatóan meghaladja az előző évi 49 millió forintot. A társaság 2018-ban hasonló árbevételt tervez, mint tavaly. A Váradi Metal elsősorban CNC-lemezmegmunkálással foglalkozik, rész- és komplett egységeket szállít megrendelőinek. Lemezalkatrészeiket többek között áramfejlesztőket, fűrészgépeket gyártó, műanyaghulladék-feldolgozó cégek használják fel, de régóta gyártanak osztrák megrendelésre kombi tüzelésű kazánokat is.

A főleg osztrák, német és svájci cégek beszállítójaként működő társaság növelte exportját is: míg 2016-ban 903 millió forint bevétele származott a külföldi értékesítésből, tavaly egymilliárd 54 millió forint értékben adták el termékeiket a külpiacokon.

Az 1993-ban alapított magyar tulajdonú vállalkozás, amelybe 2009-ben beolvadt a hasonló profilú, szintén dunaföldvári Burg-Metal Kft., 3 telephelyen 8000 négyzetméteres gyártó területen működik. A cég, amely Tolna megye egyik legnagyobb szakmai oktató helye is, 40 szakiskolai diák gyakorlati képzését végzi, és 2016-ban 79, 2017-ben 82 embert foglalkoztatott.

(MTI)