Begyűjtik az akkumulátorokat Kínában

2018. március 1. Gazdaság | Egyéb szektorok

Kínában kötelezni fogják az elektromos autók gyártóit, hogy begyűjtsék és újra feldolgozzák a használt akkumulátorokat. Az erre vonatkozó elképzeléseket február 26-án tette közzé a kínai kormány – olvasható a Reuters hírében.

A mostani bejelentés annak a 2009-ben indult kezdeményezésnek a következő lépcsője, amelynek célja, hogy az ázsiai ország az elektromos autógyártás vezető hatalma legyen, s nem mellékesen jelentősen csökkentse a közlekedés károsanyag kibocsátását.

A gyártásban, illetve az elektromos autók elterjedésében már komoly eredményeket ért el Kína, negatív hatásként azonban jelentősen emelkedett a használt akkumulátorok mennyisége. A 2016-os évhez képest tavaly 50%-kal emelkedett az akkumulátorgyártás, ennek hatására idén várhatóan 170 000 tonnányi elhasznált akkumulátor újrahasznosításáról kell majd gondoskodni.

A most napvilágot látott ideiglenes intézkedés lényege, hogy az autógyártóknak meg kell szervezniük a begyűjtés, valamint a tárolás rendszerét, majd el kell juttatniuk a hasznavehetetlen akkumulátorokat valamelyik újrahasznosító üzembe. Ezen túlmenően olyan szervizhálózatot kell kiépíteni, amely segítséget nyújt az autósoknak az akkumulátor-karbantartásban, illetve -cserében.

Lényeges előírás az is, hogy nyomonkövetési lánc kiépítését is megkövetelik a gyártóktól. Vagyis hogy egészen a végső felhasználóig követhető legyen, ki és mikor vásárolta az akkut. Ezzel szeretnék megelőzni, hogy az emberek felelőtlenül az út szélére dobva szabaduljanak meg a használhatatlanná vált akkumulátortól. Ezen kívül azt is elvárják a gyártóktól, hogy tréningeket szervezzenek a használt termékek tárolására és kezelésére.

(Reuters)