A jövő útja: robotizáció és megújuló energia

2018. február 26. Gazdaság | Egyéb szektorok

Alapvetően átalakul a jövőben a gyártástechnológia: a főbb fejlődési irányok az emberi munkát helyettesítő robottechnológia, a megújuló energiaforrások, valamint a fosszilis energiával működő gépjárműveket helyettesítő elektromos járművek lesznek – olvasható az e-NET Internetkutató és Tanácsadó Kft. február 26-án kiadott közleményében.

A cég tavaly júliusi felmérése szerint a netezők úgy vélik, a következő 30 évben az egyik legfontosabb változást a robottechnológia fejlődése okozza majd. Véleményük szerint a robotok több területen is átveszik majd az emberek helyét, illetve bővülni fog az otthonról végezhető munkák száma is. Bár a munka elgépiesedésével szakmák szűnhetnek meg – veszélyeztetve ezzel az érintettek megélhetését –, ezzel együtt fejlődési lehetőséget is látnak ebben, hiszen egyúttal új szakmák is kialakulnak majd, ami folyamatos önfejlesztést igényel tőlük, hogy meg tudjanak felelni az elvárásoknak. A válaszadók arra számítanak, hogy bár gépiesedik az életünk, ezért egyre inkább ellustulunk, ugyanakkor a robotok sok mechanikus tevékenység alól felszabadítják az embert, így több lesz a szabadidőnk. Az egyre nagyobb fokú automatizálás kapcsán foglalkoztatja őket, hogy ennek következtében a személyes emberi kapcsolatok háttérbe szorulnak-e.

Az internethasználók tartanak tőle, hogy a klímaváltozás nagyon sok problémát fog okozni, főleg a Föld vízkészlete fog megcsappanni és a szélsőséges időjárás is egyre gyakoribb lesz. Emiatt különösen fontosnak tartják, hogy előtérbe kerüljenek a fenntartható, megújuló energiaforrások és ezek használatát a mindennapokba is beépítsük. A környezetvédelemmel, fenntarthatósággal összefüggésben az elektromos járművek használatának elterjedésével számolnak, amelyek gyakrabban fordulnak majd elő az utakon, mint hagyományos társaik, és amelyek talán már nem is a földön, hanem a levegőben fognak közlekedni.

A számszerűsített várakozások szerint a netezők Magyarországon a következő három évtizedben a legjelentősebb változásokra a kapcsolattartás, kommunikáció (50%), a közlekedés és a járművek (43%), illetve a tanulás, oktatás (38%) terén számítanak. A válaszadók többsége szerint a kutatás során ismertetett lehetőségek közül szinte mindegyik – ha nem is 30 éven belül, de – el fog terjedni hazánkban is. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy otthonunkban minden eszközt hangvezérléssel irányíthatunk majd (92%), hogy a megújuló energiaforrások teljesen felváltják a hagyományos energiahordozókat (91%), és robotok fognak dolgozni helyettünk (84%), illetve repülő autókkal fogunk közlekedni (78%).

(SCM)