Húshiány miatt bezártak az éttermek

2018. február 21. Gazdaság | FMCG

Nagy-Britannia éttermeinek több, mint felét volt kénytelen bezárni a KFC étteremlánc február 19-én, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga, a csirkehús – közölte az étteremlánc február 20-án, a honlapján.

Meglepődhettek azok a brit KFC-rajongók, akik az elmúlt napokban kedvenc éttermükben szerettek volna valamilyen csirkemenüt vásárolni. A nagy-britanniai üzletlánc ugyanis több 100 egységét bezárta, mert nem érkezett meg időben az ételek készítéséhez elengedhetetlenül szükséges csirkehús.

A BBC Radio 5 tudósítása szerint az egyik többgyerekes vásárló azon bosszankodott, hogy a lutoni KFC-ben 20 perc sorban állást követően közölték vele, hogy miután nincs csirkehús, nem tudják kiszolgálni.

A cég brit leányvállalata ugyan nem közölte, hogy pontosan hány éttermét kellett bezárnia, a BBC szerint azonban a 900 üzlet több mint felének időlegesen lakat került az ajtajára. A KFC honlapján inkább azokat az egységeket tette közzé, amelyek nyitva vannak, de elismerte, hogy új szállítójának akadt néhány kezdeti problémája.

– Meglehetősen bonyolult feladat 900 éttermet friss csirkehússal ellátni, de a minőségben nem ismerünk kompromisszumot – áll a közleményben, amely szerint a cég inkább bezárta a szállítási gondoktól érintett egyes nagy-britanniai egységeit, más éttermeit pedig egyelőre szűkített kínálattal vagy rövidített nyitva tartással üzemelteti.

A gondok abból adódtak, hogy a KFC február 3. hetében megvált a nagy-britanniai éttermeit addig ellátó, dél-afrikai központú Bidvest cégtől, és egy másik szállítmányozóval, a DHL-lel kötött szerződést, ám a logisztikai problémák szinte a váltás pillanatától jelentkeztek: egyes brit KFC-éttermekben már a néhány nappal a mostani bejelentés előtt sem volt teljes a menükínálat.

A DHL február 20-án kiadott közleményében „működési szintű problémákkal” indokolta, hogy a KFC éttermeibe hiányosan, vagy késve érkeztek meg a csirkehús-szállítmányok. A cég közölte azt is, hogy sürgősséggel dolgozik a fennakadások elhárításán, és elnézést kért a fogyasztóktól.

(MTI, BBC)