A Jabil Circuit Magyarország Kft. bérli majd a Tiszaújvárosban épülő új logisztikai központot

2017. november 6. Gyártás | Elektronikai ipar

Logisztikai központot épít a tiszaújvárosi ipari parkban az Infogroup Ingatlanfejlesztő Cégcsoport, a csaknem 17 000 négyzetméter alapterületű bázist az amerikai tulajdonú, elektrotechnikai termékeket gyártó Jabil Circuit Magyarország Kft. bérli majd. A már épülő létesítmény november 3-i jelképes alapkőletételén részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is.

A miniszter elmondta, hogy az új központ Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Tiszaújváros számára is nagy jelentőséggel bír, ez a beruházás is jelzi a Magyarországon működő nagyvállalatok hosszú távú elköteleződését az ország iránt. 

A miniszter emlékeztetett arra, hogy  a járműipar mellett más iparágak is jól teljesítenek. Megemlítette azt is: 741 000-rel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta.

Székely Ádám, az Infogroup ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy a 3,5 milliárd forintos beruházáshoz állami támogatást nem vesznek igénybe, a tervek szerint a jövő év nyarára készül el a létesítmény. A 16 700 m2-es épület alapterülete szükség esetén további 2500 m2-rel növelhető. 

Győri Péter a Jabil ügyvezetője arról szólt, hogy Jabil és az Infogroup jövőbeli hosszú távú együttműködése a két cég 6 éves közös sikerein alapszik. A fejlesztésnek köszönhetően a Jabil raktározási kapacitásai jelentősen megnőnek, és a vállalat új üzleti lehetőségeket kínálhat, bővítheti szolgáltatási körét meglévő partnereinek, az autóipar, a telekommunikáció, az orvosi és ipari elektronika, a számítástechnika és adattárolás területén működő elektronikai vállalatoknak, illetve a potenciális ügyfeleinek is.

Az amerikai tulajdonú Jabil tiszaújvárosi leányvállalatának célja, hogy a jövőben disztribúciós központ szerepét is ellássa az elektronikai gyártási tevékenysége mellett.

A Jabil Circuit Magyarország Kft. 2000-ben nyitotta meg gyárát Tiszaújvárosban, az anyavállalat globálisan harmadik legnagyobb, Európában pedig a legnagyobb gyáraként. A cég az összesen 54 000 m2-es gyártócsarnokban csaknem  3500 embert foglalkoztat. 

Forrás: MTI