Archívum: „Szalonczukkedli”

A Magyar Édességgyártók Szövetsége december 4-én tartott sajtórendezvényén, a Csokoládé Múzeumban dr. Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese, muzeológus a szaloncukor és a karácsonyfa-állítás történetéről tartott ismertetőt, amelyet cikkünkben olvasóinkkal is megosztunk.

Izgalmas történet

A szaloncukor története nem is olyan régi, mint ahogy gondolnánk, azonban annál izgalmasabb. Ahhoz, hogy megértsük a történetét, egy kicsit vissza kell mennünk az időben. 

A mai cukrászok elődei a kora újkortól a főúri háztartásokban dolgozó, úgynevezett pepecsművesek – külföldről jött mesterek, akik főúri családoknál szolgáltak, és a sütés mellett ők díszítették fel az asztalokat is az ünnepi lakomákhoz – vagy más néven „tsemegetsinálók” a szakmát szobrászi kézügyességgel végezték. Hazánkban Mátyás kora előtt zömmel gyógyszerészek foglalkoztak édességkészítéssel, majd a 16-17. századtól, az Oszmán birodalom utóhatása révén a török birodalomból érkező édességkészítők is megváltoztatták a hazai édességtudományt, illetve a hazai édességkészítést. A mai értelemben vett cukrászok a 19. században jelentek meg, ebben az időben Magyarországra több svájci cukrász vándorolt be, ezek legismertebb képviselője Gerbeaud Emil, aki az egész családját hozta. És tulajdonképpen az ipari forradalomnak, illetve a cukor elterjedésének köszönhetően kifejlesztették azokat az édességeket és vajas süteményeket, amelyeket mi ma cukrászsüteményekként ismerünk. Egyébként a cukrász szavunk is a 19. század közepén keletkezett, és Széchenyi István nevéhez köthető.

Német eredetű szokás

Magyarországon Brunszvik Teréz és báró Podmaniczky Frigyes édesanyja állított fel először fenyőfát az 1820-as években. A legenda szerint azonban Luther Mártonhoz köthető az első fa, aki 1536-ban karácsonyfát állított fel a gyerekeknek. Majd az 1600-as évek elején a német területeken, Strasbourg környékén elterjedt a karácsonyfa-állítás szokása, amit már akkor almával, papírrózsával, aranyfüsttel, és cukorral is díszítettek. Itt jelenik meg először a cukorka a fenyőfán. A reformkorban, a 19. század közepétől hazánkban is elterjedt a karácsonyfa- állítás szokása az arisztokrácia körében, főleg nagypolgárok állítottak karácsonyfát, akik megengedhették maguknak ezt az „úri huncutságot”. A fát gyümölcsökkel, cukorkával, habcsókkal, mézeskaláccsal és papírdíszekkel ékesítették. Ennek a kornak az aprósüteménye a mára már elfeledett pasziánsz teasütemény vagy a különféle keksztészták, amelyekkel szintén feldíszítették a fákat. 1842-ben egy soproni polgárasszony, Szekrényessy Józsefné Slachta Etelka reformkori naplója azt említi: „midőn beléptünk a szobába az asztal közepén felállított fa narancs és cukrokkal ékesítve már teljes fénnyel ragyogtak a kis gyertyáktól körítve”, tehát már gyertyát is helyeztek a karácsonyfára. A szaloncukor elnevezés a szalon kifejezésből alakult, hiszen a szalonok édessége volt. A karácsonyi szalonokban, szalonszobákban felállított fenyőfa mellett sorakoztak a csomagolt édességek, illetve azok a sütemények és cukorkák, amelyeket karácsonyra készítettek. A szaloncukor őse a fondantcukor, amelyet a hagyomány szerint egy francia cukrász, Pierre-André Manion talált fel és ő ültette át a német területekre is. Hazánkban már a 19. század elején készítettek fondant alapú cukorkákat. De valójában a szaloncukor-készítés hagyománya, amely döntően magyar hagyomány – még a Monarchiában sem terjedt el – az 1870-es évektől ismert. Nagyon érdekes kifejezést hallunk vagy olvashatunk Jókai Mórtól – a szalonczukkedli. Ez volt a szaloncukor első elnevezése. Természetesen az osztrák területen német nyelven lefordítva is Salonzucker néven található meg a szaloncukor. A kifejezés változott, de ahogy a polgári világ fejlődött és a második ipari forradalom kibontakozott, hazánkban is egyre inkább az ipari gyártásra álltak át, és a következő 20 évben rendkívül népszerűvé vált a szaloncukor. Hegyesi József 1891-ben megjelent „A legújabb házi czukrászat” című kézikönyvében már 17 féle szaloncukrot ír le, így például szalon-ananász, szaloncreme-bonbon, szalon-marasquin és szalon-pisztácia ízű szaloncukorkákat, amelyeket már házilag is el lehetett készíteni. Akkoriban a különféle cukorkaféleségeket, csokoládé golyócskákat selyempapírba burkolták, majd később ezt díszítették sztaniolpapírral. Karácsony előtt kezdetben nádcukorral, mézzel főzött golyócskákat, egyszerűbb cukorkaféleségeket vagy kakaós készítményeket burkoltak selyempapírba. Aztán amikor elindult a tömegtermelés, a háziasszonyok, illetve a cukrászok munkáját segítette a szaloncukor-rojtozó készülék. Ez ma a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban megtekinthető. Az inasok dolga volt, hogy előkészítsék a tömegesen termelt szaloncukor borítását. Az ipari forradalom és a kapitalista gyáripar fejlődésének köszönhetően kialakult a cukor- és az édesipar, és egyúttal a papírgyártás is fejlődött. Így a századfordulóra már 1000 féle sztaniolpapír biztosította azt, hogy otthon, vagy akár a cukrászdában, illetve a gyárakban elkészíthessék a különféle szaloncukor-borításokat. A polgári háziasszonyok kezdetben saját maguk készítették a szaloncukrot, de később a cukrászok művészeti kivitelű, ízletesebb szaloncukorkákat kezdtek készíteni, így a kézműves szaloncukrot már nagyobb volumenben a cukrászok gyártották.

A kereskedelem és a csomagolás fejlődésének köszönhetően rendelésre külön díszcsomagolásban is lehetett szaloncukrot kapni, amelyet – zömmel az inasok, illetve az úgynevezett boy-ok – házhoz is szállítottak. De a szaloncukrokat nemcsak becsomagolták, hanem a csomagolást különféle angyalos és karácsonyhoz kapcsolódó dombornyomott ábrázolásokkal ékesítették. A csokoládégyárak is ráálltak a szaloncukor-termelésre, többek között Gerbeaud Emil, illetve Stühmer Frigyes csokoládégyára már felkészülve várta a régi idők karácsonyát. De egy-egy vidéki cukrász is napi 25-30 kg csokoládét használt fel a karácsonyi szezon előkészületeiként. Az I. világháború kedvezőtlenül hatott az édesiparra, egyrészt az alapanyagok hiánya miatt, hiszen nem volt gyarmatáru-kereskedelem, tehát nem volt kakaó, így nagyon nehéz volt bármilyen édességet készíteni, másrészt a háborús veszteségek miatt elszegényedett a piac. A két háború között újra divatba jött az, hogy mézes süteményeket, tojáshabból gyártott egyszerű díszeket, vagy akár krumplicukorral és aszalt gyümölcsből formált figurákat csomagoltak be otthon, és ezekkel helyettesítették a szaloncukrot. De nehezebb időkben még a sütőtököt és a répát is erre használták fel. A II. világháború után az édesipar helyreállt, és elérkezett a 2-3 fajta konzum szaloncukor időszaka. Az 1980-as évek végén történt változás vezet el a jelenkorba, a sokszínű, változatos és minőségi szaloncukrok világába. 

RSz

Ki eszi ki a szaloncukrot a csomagolásból?

A Magyar Édességgyártók Szövetsége megbízásából készült kutatás szerint a hazai fogyasztók 86%-a tervez szaloncukrot vásárolni karácsony előtt – mondta Sánta Sándor, a 1992-ben alakult, ma 24 tagvállalatot tömörítő szövetség elnöke a december 4-én tartott sajtóeseményen. Az ízek közötti versenyben a megkérdőjelezhetetlen elsőség a zselés szaloncukoré, de dobogós lett még a kókusz és a karamella is, illetve sokan szeretik a drágább, például marcipános és mogyorókrémes változatokat is. Az elmúlt évtizedekben fokozatosan a legkevésbé népszerűek közé csúszott a valamikor szinte egyeduralkodó fondant (cukortöltelékes) konzum szaloncukor, a szaloncukrok ősanyja. Közben egyre nagyobb teret nyernek a minőségi csokoládéval és töltelékkel készített, magasabb kategóriájú termékek. A vásárlók többsége 2000 forint körüli összeget szán erre a karácsonyi édességre, de egyharmaduk akár 4000 forintot is hajlandó költeni. A vevők elsőként az ízesítésről döntenek, majd a második legfontosabb szempont az ár, és a vásárlók fele karácsony után is körülnéz, hogy hazavigyen a már akciós szaloncukorból is. A szövetség kutatása a családokat egy, a karácsony folyamán érthetően izgalomban tartó kérdésre is választ adott. Akadnak ugyanis olyanok, akik kicsipegetik a fán lógó szaloncukorból a desszertet, amíg a csillogó csomagolást otthagyják, és a következő édességre vágyó hoppon maradva már csak a levegőt markolja meg az alufóliában. S hogy ki eszi ki a fát díszítő szaloncukrot a csomagolásból? Szinte mindenki! Mint kiderült, a családok közel háromnegyedénél fordul elő ilyen eset. Ezért aligha érdemes a bűnösöket keresni, mert szinte már mindenki elkövette ezt az „édes kihágást”. Ha pedig még nem, akkor előbb-utóbb nagy eséllyel megteszi.

Supply Chain Monitor
2018. december - 2019. január