Archívum: Az IFOY-díjra várva

2018. február 16. | Logisztika | Egyéb szektorok

A puding próbája az evés, az intralogisztikai megoldásoké és villástargoncáké pedig az IFOY-díjpályázat, amely nemzetközi zsűrijének – Magyarországról egyedüliként – szaklapunk főszerkesztője is tagja. A mezőny erős, ezért is izgalmas, hogy az idei hannoveri CeMAT szakvásár keretében mely gyártók, illetve milyen megoldások érdemlik ki a rangos elismerést.

Rapi-Jaubert Szilvia, a Supply Chain Monitor szaklap főszerkesztője, zsűrizés közben

Az International Intralogistics and Forklift Truck of the Year (Az év nemzetközi intralogisztikai megoldása és villástargoncája), azaz az IFOY -díjat 2012-be alapították, és 2013-ban ítélték oda első alkalommal. A díjpályázat mögött rangos német ipari-logisztikai szakmai szervezetek, valamint a német ipari- és energiaipari minisztérium áll, partnere pedig a CeMAT szakvásár. Az IFOY a globális piac egyik olyan innovációs megmérettetése, amely maximálisan szakmai alapokon nyugszik, ezért a logisztikai ágazatban rangos elismerésnek tekintik, ha valaki elnyeri ezt a díjat valamely kategóriában. A szakmai zsűri minden évben teszteli és kiválasztja az év legjobb anyagmozgató berendezéseit, illetve intralogisztikai megoldásait. A szavazási folyamatot egy széles körű jelölési és tesztelési ciklus előzi meg, amely során a benevezett gépeket és megoldásokat szigorú tesztelésnek vetik alá. Idén a tesztek február 7-én, a Hannoveri Vásár 13-as csarnokában zajlottak, ahol a versenyre jelölt 12 termék és megoldás – amelyeket a BYD , a Jungheinrich, a Liebherr, a Still, a Gebr. Schulte, a Wegard és a Witron cégek neveztek be az IFOY -díjért folyó versenyre – került nagyító alá.

Az ígéret és a valóság

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó – szól a mondás. Így gondolták ezt az IFOY -díjpályázat kiírói is, illetve ezért nem a gyártói „ígéretekre” hagyatkoznak az innovációs értékek, illetve a felhasználói szempontú praktikusság megítélésénél, hanem a valós tapasztalatokra, amelyeket egyhetes teszt folyamán gyűjtenek a professzionális tesztelők: emelnek, vezetnek, mérnek, betárolnak. Az így gyűjtött információkat pedig megosztják a több mint 30 tagot számláló nemzetközi zsűrivel. A tesztidőszakban – a zsűritagokkal együtt – összesen mintegy 100 szakember vesz részt a közös véleményalkotó munkában, köztük ipari szakértők és logisztikai tanácsadók is. A benevezett gépeket és megoldásokat egyedi vezetői és funkcionális teszteknek vetik alá, és a próbák során „végigmennek” az IFOY 80 kritériumot tartalmazó tesztelési protokollján, valamint elvégzik az IFOY innovációs vizsgálatát. Mindemellett a zsűritagok és tanácsadói csapataik maguk is kiértékelik a versenyzőket, illetve megoldásaikat, mielőtt leadnák szavazataikat. Lényeges, hogy a tesztek és a zsűrizés során a termékeket nem egymással hasonlítják össze, hanem adott kategóriában a többi piaci versenytárssal, illetve az innovációkat és a praktikumokat keresik, valamint azok értékét „mérik” az egyes gépekben és megoldásokban.

Ki lesz a győztes?

Az, hogy mely gyártók, mely termékei érdemlik ki a kiírt kategóriákban a díjakat, majd csak április 23-án, a hannoveri CeMAT szakvásár nyitónapján derül ki. Egy biztos, izgalmas a „verseny”, mert a mezőny nagyon erős. Itt van mindjárt az „Intergrált raktári megoldások” kategóriában a Jungheinrich egyik projektje, amelynek keretében a C-alkatrész specialista Keller & Kalmbach központi raktárát bővítette fővállalkozóként. Ugyanebben a kategóriában esélyes a díjra a Witron Logistik + Informatik GmbH a svájci Migros üzletlánc disztribúciós központjának, illetve az ott alkalmazott omnichanel megoldás kialakításával.

Az ellensúlyos targoncák kategóriában a BYD ECB50C típusjelű, 5 tonna teherbírású elektromos gépét, valamint a Still 1,6 tonna teherbírású RX20 elektromos targoncáját jelölték a díjra. A „Raktári gépek” kategóriában három gyártó négy megoldása esélyes az IFOY -díjra. A Jungheinrich termékei közül kettő is jelölést kapott. Az egyik egy újonnan kifejlesztett távvezérlési funkcióval (easyPILOT Follow) felszerelt ECE 225 típusú gép, a másik pedig az EZS 7280 nagy teljesítményű vontató. Szintén erre a díjra jelölték a Still OPX-L 16 horizontális komissiózó gépét, a negyedik jelölést pedig a hamburgi székhelyű start-up cég, a Wegard moduláris vontatmánykoncepciója, a „Wegard Trail” kapta. Az idén először meghirdetett „Daru és emelőszerkezet” kategóriában a Liebherr MK 140 elektromos mozgatható daruját jelölték a díja.

Az „Év különlegessége” kategóriában három megoldás – a Jungheinrich SLH 300 akkumulátortöltő rendszere, továbbá a Still, az OPAS vízszintes komissiózó targoncához kifejlesztett EASY Drive kormánykereke, valamint a Schulte Lagertechnik MULTIplus polcrendszer-családja – közül kerülhet ki a 2018-as IFOY -díjazott.

SzM