Archívum: Fókuszban a szállítás hatékonysága

2016. december 20. | Logisztika | FMCG

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. dinamikusan növekvő üzlethálózatának kiszolgálására jelentős fejlesztéseket hajtott végre az ellátási láncban.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. több mint 13 000 munkavállalójával évek óta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, s a tavalyi évben 32 millió eurót fordított beruházásokra, az elmúlt 25 év során pedig közel egymilliárd eurót. A cég magyarországi üzlethálózatát jelenleg 32 INTERSPAR hipermarket, 345 SPAR és City SPAR szupermarket, valamint a 2012-ben elindított franchise program keretében csatlakozott, független kereskedők által üzemeltetett, 108 franchise áruház alkotja. A SPAR ma már összesen 403 765 m2-en szolgálja ki a vásárlókat országszerte.

Ezt a dinamikusan fejlődő üzlethálózatot a cég a több mint 1200 főt foglalkoztató, összesen 77 700 m2-en, Bicskén és Üllőn működtetett két logisztikai központjából szolgálja ki.

Csönge Norbert, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. logisztikai vezetője– A Billa és a Kaiser’s hálózat átvételét követően az első jelentős akvizíciós bővülés 2008-ban volt, amikor a PLUS üzletlánc felvásárlásával 174 kiskereskedelmi egységet integráltunk a hálózatba, s ezzel közel megdupláztuk az akkori boltjaink számát. A raktári oldalon ez nem igényelt kapacitásbővítést, hiszen abban az évben nyitottuk meg Üllőn a 47 000 m2-es logisztikai központunkat, így csupán a szállítási kapacitásokat kellett a kibővült hálózathoz igazítani. Az elmúlt 4 évben pedig fokozatosan csatlakoztak a franchise rendszerben üzemeltetett boltok, s ezek kiszolgálására folyamatosan tudtuk fejleszteni logisztikai kapacitásainkat. Raktári oldalon rendelkezünk még tartalékokkal, azonban ki kellett dolgozni azt a szállítási koncepciót, amellyel a vevőink, azaz a saját üzemeltetésű üzletek (INTERSPAR hipermarketek, SPAR szupermarketek) és a franchise partnerek (kiskereskedők és az OMV benzinkutakon üzemeltetett SPAR Express boltok) igényeinek megfelelő kiszolgálási színvonalon, rövid rendelési átfutási idővel tudjuk biztosítani az áruellátást. Az a cél, hogy az üzletekben mindig a legfrissebb áru kerüljön a polcokra, s a folyamatos, rövid rendelésátfutási kiszállításokkal segíteni tudjuk az üzletek készletgazdálkodását. Az üzletek folyamatosan adhatják le rendeléseiket a logisztikai központoknak, a megrendelt áru pedig 24 órán belül kiszállításra kerül. Zöldség-gyümölcs és hűtött termékeket heti 6 alkalommal, míg száraz- és mélyhűtött árut hetente 3-5 alkalommal szállítunk üzleteink részére. A szállítási gyakoriságot ennek megfelelően alakítottuk ki. A frissesség kifejezetten fontos a hús és húskészítmények, a zöldség-gyümölcs, illetve a tej és tejtermékek esetében. Az üzletek szárazáruval történő ellátása a hosszabb szavatossági idő miatt viszonylag egyszerűbb, de ott is érvényes a 24 órás rendelési átfutási idő. A logisztika felé tehát elvárásként jelentkezik a magasabb kiszolgálási színvonal, azaz a termékek rendelkezésre állásának biztosítása a szállítási pontosság és megbízhatóság révén, s mindez optimalizált költségszinten. Ez állandó kihívást jelent számunkra – mondta Csönge Norbert, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. logisztikai vezetője.

 

 
A SPAR üllői logisztikai központja   A SPAR bicskei logisztikai központja

Szállítási koncepció

A költséghatékonyságot a SPAR egyedi szállítási koncepciójával teremtette meg, mely több pillérre épül. A cég a Magyarországon működő kereskedelmi láncok közül egyedüliként saját, teljesen homogén, 90 pótkocsis szerelvényből álló gépjárműflottájával, illetve a mintegy 50, alvállalkozók által üzemeltetett járművekkel végzi a kiszállításokat.

– Ahhoz, hogy az eltérő adottságokkal rendelkező üzlethálózatunkat ki tudjuk szolgálni, a pótkocsis szerelvények alkalmazása a leghatékonyabb – s ezek használatát alvállalkozóinktól is megköveteljük –, hiszen közel 50%-ot képviselnek a nagyobb városok belterületén elhelyezkedő üzletek, ahol az időbeni és súlykorlátozásokat, illetve a behajtási feltételeket is figyelembe kell vennünk – mondta Csönge Norbert. A homogén flotta mellett a SPAR megteremtette a konszolidált áruszállítás feltételeit is, ami azt jelenti, hogy egy raktérben szállíthatók a különféle árucsoportok – szárazáru, friss, hűtött és mélyhűtött termékek. A kamionok rakterében 3–5 °C-os tárolási hőmérsékletet biztosítanak, s ez alkalmas mind a száraz-, mind a hűtött frissáru és a zöldség-gyümölcs szállítására. A friss húst és baromfit, illetve a mélyhűtést igénylő árukat pedig a terméknek megfelelő hőmérsékletet biztosító, úgynevezett hűtőkombikban juttatják el az üzletekbe, így biztosítva, hogy egyszerre, egy járművel kerüljenek kiszállításra a különböző tárolási körülményeket igénylő termékek. A bicskei logisztikai központból a nyugat-magyarországi területet, Üllőről pedig Budapestet és Kelet-Magyarországot szolgálják ki, naponta mintegy 13-14 ezer rollikocsinak megfelelő áruval. Mivel a SPAR húsüzeme Bicskén működik, ezért az ott előállított termékeket – friss húst és húskészítményeket – homogén raklapokon átszállítják Üllőre, s ott már a keleti országrész ellátására önálló szortimentként kerülnek komissiózásra. Mélyhűtött raktár viszont csak Üllőn üzemel, így a mélyhűtött termékeket Üllőről, már boltra komissiózva szállítják át Bicskére, csakúgy, mint a lassan forgó szárazárut. A raktárak közötti árumozgatásra nyerges szerelvényeket használnak.

– A szállítási ütemezés költséghatékonyság szempontjából szintén lényeges. Rövid és hosszú, illetve ehhez igazodóan délelőttös és délutános szállítási hullámot alakítottunk ki. Hajnalban, illetve délelőtt mindig a legtávolabb fekvő üzleteket szolgáljuk ki: Bicskéről és Üllőről éjfélkor indítjuk útnak az autókat, hogy nyitásra érjenek oda, majd azok délelőtt 11 óra felé visszaérnek a logisztikai központokba, s kora délutántól zárásig onnan akár több túrát is megtesznek. Ezzel a szállítási ütemezéssel a nap 24 óráját a lehető legjobban ki tudjuk használni – hangsúlyozta a logisztikai vezető.

Mivel a flottaüzemleltetésben a gépjárművek amortizációján túl a kilométerarányos költségek a legmagasabbak, ezért a SPAR-nál arra törekednek, hogy minél kevesebb futott kilométerrel szolgálják ki az üzlethálózatot, figyelembe véve a boltok által megadott időablakokat. – Ebben is nagy segítség a homogén flotta, amelynek követésére, illetve a túratervezésre és járatoptimalizálásra egy magyar IT-szolgáltatóval közösen fejlesztett rendszerünket alkalmazzuk. Ez a rendszer idén egy rakomány nyomon követési modullal egészült ki. Ennek az a lényege, hogy egy QR kód segítségével a rakomány minden egyes eleme a felrakodástól a bolti átadásig nyomon követhető. A rendszer segítséget nyújt a gépkocsivezetőknek, hogy a rakodási feladatot minél pontosabban tudják ellátni, illetve arra is lehetőséget ad, hogy a fel- és lerakodás ellenőrzésével elkerülhető legyen az egyes rollikocsik rossz címre történő kézbesítése. A rendszert a saját flottánkra már novemberben bevezettük, januártól pedig az alvállalkozóink is alkalmazni fogják – mutatott rá az új, rakomány nyomon követési modul előnyeire Csönge Norbert.

Technológiai fejlesztések

Emellett más területeken is új technológiákat honosított meg a cég a hatékonyság növelésére. Egy jelentős beruházás részeként a hűtőkombik automatizált tisztítását lehetővé tévő berendezések állnak hamarosan üzembe a két logisztikai központban, s ez azért is lényeges, mert a SPAR az első és eddig az egyetlen magyarországi kereskedelmi lánc, amelynek logisztikai operációja IFS minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkezik. – Természetesen eddig is minden egyes komissiózás előtt tisztítani kellett a hűtött és fagyasztott termékek tárolására szolgáló kombikat, de most ezt az automata mosóberendezéssel még hatékonyabbá tudtuk tenni. Továbbá mindkét logisztikai központunk területén a jövő év elejétől saját kamionmosót hozunk létre, ezzel is limitálva az üres futott kilométereket, amit eddig minden autónak meg kellett tennie, hogy egy külső helyen, megfelelő időközönként tisztítani tudjuk azokat. Jelentős technológiai újítás az a göngyölegszortírozó és –jóváíró automata is, amely az osztrák anyacégünknél már több éve alapberendezésnek számít. Ennek üzembe állításával nagy lépést tettünk előre, hiszen a göngyölegek – rekeszek, ládák, rollikocsik, raklapok stb. – kezelése sok energiát és munkaidőt igénylő terület a logisztikai központokban, illetve az üzletekben, úgy a minőség, mint az elszámolás tekintetében. Eddig az üzletekben rengeteg időt fordítottak arra, hogy megszámolják a göngyölegeket, s azokról az elszámolás alapját képező kimutatást készítsenek, majd az 24–48 órán belül jóváírásra kerüljön a számukra. Az automata berendezésnek köszönhetően ma már a boltok – számolás és kimutatás nélkül – csak összerakják a göngyölegeket, és minden tételre vonalkódot ragasztanak. Amint ezek beérkeznek a logisztikai központba, felkerülnek az automata vonalkód-felismerő rendszerrel ellátott göngyölegszortírozó berendezés futószalagjára, amely fényképet is készít a tételekről, így pontos információ áll rendelkezésre annak tartalmáról, illetve arról, hogy melyik bolthoz tartozik. Ezzel egy időben a jóváírás is megtörténik, gyakorlatilag a bolti feladástól számított 5–6 órán belül. A vevőink felé nyújtott szolgáltatásban ez egy óriási lépés. Hiszem, hogy a jövő az automatizált megoldásoké ott, ahol a racionalitás, a hosszú távú fenntarthatóság és a befektetés megtérülése arányban áll. Az elkövetkezendő években ennek mentén tervezzük fejlesztéseinket – összegzett Csönge Norbert.

RSZ

Supply Chain Monitor
2016. december