Ünnepélyes csarnokavatás

2014. január 29. Beruházás | Elektronikai ipar

Támogatással, segítséggel magyar kisvállalkozó is képes egy multinacionális cég megfelelő minőséget és mennyiséget kínáló beszállítójává válni – jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Borsod megyei Ózdon január 29-én, az elektronikai alkatrészek összeszerelésével, gyártásával foglalkozó Felkor 2000 Kft. ünnepélyes csarnokavatásán.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2011 júniusában az első akkori munkahelyteremtő nyertes pályázóként köszönthették a cég ügyvezetőjét. A vállalkozásnak most egy másik üzemcsarnokát avatták, ami bizonyítja, hogy jó helyre került az akkori támogatás, hiszen nemcsak megőrizte a munkahelyeket, de képes volt a fejlesztésre, bővítésre – tette hozzá.

A cég jelenlegi beruházása 25 fős létszámnövekedést jelent, ebből 22 embernél tényleges a támogatás, 20 munkavállaló regisztrált álláskereső, ezen belül pedig 6-an roma származásúak. A Felkor 2000 Kft. létszámbővítése egy 525 m²-es gyártócsarnok építésének köszönhető. Az államtitkár szerint a csaknem 90 millió forintos beruházás üzenete, hogy egy hátrányos helyzetű térségben magyar mikro-, kis- és középvállalkozás is tud fejleszteni, adott esetben akár regisztrált álláskeresőket, roma származásúakat alkalmazva.

A Felkor 2000 Kft. egyébként további bővítéssel számol, ugyanis az új csarnok kihasználtsága jelenleg 45%-os, ez azt jelenti, hogy a teljes létszámot 100-120 emberre tervezik. A cég egyebek mellett a General Electric beszállítója. Czomba Sándor a legfrissebb foglakoztatási adatokról azt mondta, nagyon fontos, hogy 4 millió fölött maradt a foglalkoztatottak száma a 2013 októbere és decembere közötti időszakban. Hozzátette, hogy 1992 óta nem volt a téli hónapokban 4 milliónál több foglalkoztatott, így „ez egy nagyon megbecsülendő adat”.

Utalt rá, hogy ezekben a számokban természetesen szerepel a közfoglalkoztatotti létszámnövekedés és a migráció is, de a mostani adat is bizonyítja, hogy leginkább a versenyszférában sikerült az elmúlt 3,5 évben a foglalkoztatottak számát növelni. Megjegyezte, abban bízik, hogy a következő időszakban sikerül ezt a tendenciát legalább szinten tartani, és a tavaszi időszakban – amikor a munka tekintetében ideálisabbak a viszonyok – még tovább tudják ezt a folyamatot erősíteni.

MTI