Új telephely Tapolcán

2013. augusztus 2. Beruházás | Egyéb szektorok

Hatszázmilliós beruházással új telephelyet hoz létre a Biró Hűtéstechnikai- és Acélszerkezetgyártó Kft. (BHA Kft.) Tapolcán; ez a cég az első, amely a volt katonai ingatlanok területén kezdi meg működését – adta hírül augusztus 1-jén az MTI.

Császár László, Tapolca polgármestere augusztus 1-jén, a szerződés aláírása után elmondta, hogy 2006-ban kezdődött meg a város területén működő laktanyák átvétele a Magyar Honvédségtől. A déli laktanya területére turisztikai célú beruházást tervezett a város, azonban ezeket a terveket a 2008-ban kezdődő gazdasági válság keresztülhúzta. Ezért újragondolták a terület hasznosítását: 2011-ben kezdődött meg a rendezési terv részleges módosítása turisztikai célú besorolásból kereskedelmi-, gazdasági-, szolgáltató övezetté.

Amint Császár László elmondta, nagy volt az érdeklődés az önkormányzatnál, így pályázatot írtak ki az ingatlanokra, és szándéknyilatkozatokat adtak ki azok számára, akik fejlesztési célú vagy telephellyel kapcsolatos pályázaton kívántak elindulni. A volt honvédségi ingatlanok állapotuk miatt nem képviselnek nagy értéket, azonban a terület infrastruktúrája jó, ipari vágánnyal rendelkezik, és jelentős a földterület.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára nem az egyszeri bevétel a fontos, hanem az ide települő vállalkozások értékteremtő-termelő ereje és a munkahelyek számának növekedése. Nem elhanyagolható a helyi adókból származó bevételek növekedése sem – jegyezte meg. Ha az érdeklődő cég jelentős létszámbővítést, szakképzésben való partnerséget és egyéb bővítéseket-fejlesztéseket vállal, akkor akár 50%-kal is csökkenhet a vételár.

Tájékoztatása szerint a BHA Kft. mellett tárgyalásokat folytat az önkormányzat egy élelmiszeripari gépek forgalmazásával foglalkozó céggel, egy faipari céggel, egy forgácsolással foglalkozó vállalkozással. Nagy reményeket fűznek egy habüveget gyártó környezetvédelmi beruházáshoz és egy építési hulladékot feldolgozó cég betelepüléséhez is. A polgármester szerint, ha a rendelkezésre álló 30 hektár benépesül, akkor 200-nál is több munkahely létesülhet a városban.

Az első betelepülő, a hűtéstechnikával és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó BHA Kft. 24 éve működik a városban, 50 embert foglalkoztat, a tavalyi nettó árbevétele 500 millió forint volt. A cég tájékoztatása szerint 3 nyertes pályázatuknak köszönhetően új telephelyet hozhatnak létre a volt katonai ingatlanon a szükséges berendezésekkel. A 7,2 hektáron megvalósuló 600 millió forintos beruházás után üzemi területük az eddigi 2500-ról 6000 m²-re nő, munkatársaik létszámát pedig a tervek szerint megháromszorozzák.

MTI