Új gyártócsarnok épült a ContiTech szegedi gyárában

2016. április 22. Beruházás | Egyéb szektorok

Nyolcmillió eurós (mintegy 2,4 milliárd forintos) beruházással új gyártócsarnok épült a ContiTech Rubber Industrial Kft. szegedi gyárában, amelynek köszönhetően 30%-kal nő az üzem gyártókapacitása az olajipari tömlők területén – közölte Katona Tamás cégvezető április 22-én a helyszínen.

A szakember a tavaly elkezdett beruházást bemutató rendezvényen elmondta, az 1871-ben alapított Continental csoporthoz tartozó cég világpiaci részesedése az olajipari tömlők területén eléri, bizonyos termékek esetén meg is haladja a 30%-ot.

– A fejlesztéstől, amelynek részeként megépült a 3350 m2-es gyártócsarnok, és 50 új munkahely jön létre, a piaci részesedés bővülését várják – tette hozzá az igazgató.

Katona Tamás kifejtette, az idén alapításának ötvenedik évfordulóját ünneplő, 160 000 m2-es alapterületen működő, 650 munkavállalót foglalkoztató szegedi gyárban három fő tevékenységet végeznek. A keverőüzemben évente mintegy 25 000 tonna gumiipari alapanyagot állítanak elő. Itt készítik a világon a legtöbb – a főként az építőiparban és kikötőkben alkalmazott – textilbetétes hevederét. Az árbevétel csaknem felét pedig a nagyon magas műszaki hozzáadott értéket tartalmazó, szinte egyedileg a megrendelők igényeinek megfelelően gyártott olajipari tömlők adják.

– Évente mintegy 25 milliárd forint értékben a 2500-3000 tömlőt készítenek, amelyek a legszigorúbb biztonsági elvárások mellett, speciális igényeknek is meg kell felelniük, mint például 3000 méteres tenger alatti mélység vagy mínusz 40 fokos hőmérséklet. E szegmensben a gyártás mellett a fejlesztés és a kereskedelem központja is Szegeden működik – tette hozzá a szakember.

– A ContiTech az elmúlt 10 évben 20 millió eurónyi beruházást hajtott végre a Tisza-parti városban, a tömlőgyártás megújítása pedig a helyi szakemberek által kidolgozott világszabadalommal védett technológián alapul – közölte az igazgató.

A németországi központú Continental csoport egyike a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak. Az 55 országban 208 000 alkalmazottat foglalkoztató csoport öt divíziójának együttes forgalma tavaly megközelítette a 39,2 milliárd eurót. Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt mintegy 7000 embernek ad munkát. Gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet végez Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán, valamint Budaörsön.

Forrás: MTI