Új gyártási technológián alapuló városi hibrid autóbusz

2014. január 29. Gyártás | Egyéb szektorok

Új gyártási technológián alapuló, alacsony üzemeltetési költségű, hosszú élettartamú, környezetbarát városi hibrid autóbuszt fejlesztetett az evopro Bus Kft. az Új Széchenyi Terv keretében – közölte a társaság január 28-án.

Tájékoztatásuk szerint az evopro Bus Kft. 392 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében, a 758 millió forintot meghaladó összköltségű beruházásból hibrid autóbuszt fejlesztettek. A projekt megvalósítási időszaka 2012. január 1-től 2014. május 30-ig tart.

A fejlesztés során elsősorban a Magyarországon jelen lévő, mintegy 40 nemzetközi és magyar cég termékeiből építkeztek, így a tervek szerint összességében 70%-ban magyar hozzáadott értékű járműcsalád jöhet létre, amelynek tagjai között – a midibusztól a csuklós buszon át a trolibuszig – számos típusvariáció szerepel. A projekt több innovációs megoldást tartalmaz, például szakítottak azzal a világszerte bevett gyakorlattal, hogy egy dízelüzemű autóbuszt átépítenek valamely hibrid vagy üzemanyagcellás változatra – hangsúlyozza közleményében az evopro Bus Kft.

MTI