Új gyáregység 9 milliárdos beruházással Pécsett

2014. január 24. Beruházás | FMCG

Mintegy 9 milliárd forintos beruházással új gyárat hoz létre a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. – jelentette be Páva Zsolt, a város polgármestere és Tóth Attila, a cég szabályozási és kormányzati kapcsolatok vezetője január 23-án.

Páva Zsolt elmondta, hogy a cég egy új, több mint 8000 m²-es gyáregységet hoz létre, miközben a jelenlegi üzem is tovább működik. A beruházással a termelési terület megduplázódik. Az év első felében alakítják ki az új gyárat, telepítik a gyártósorokat, és várhatóan az idén a negyedik negyedévben megkezdik a termelést is az új telepen – ismertette Tóth Attila. Amint hozzátette, az új üzemben gyártott termékek 90%-át exportálni fogják, főként európai országokba.

A fejlesztéssel kapcsolatos döntés a napokban született meg a BAT londoni központjában a cégcsoport európai gyártói kapacitásainak felülvizsgálatára irányuló eljárás keretében. Tóth Attila elmondta, hogy az új gyárépületben olyan dohányterméktípust gyártanak majd, amellyel eddig nem foglalkozott a vállalat. A régi gyárépületben is folytatódik a termelés, a hangsúly azonban a cigarettáról a fogyasztási dohányra és az innovatív termékekre helyeződik át.

Arra a kérdésre, hogy a fejlesztésnek köszönhetően bővül-e a vállalat dolgozói létszáma, Tóth Attila azt mondta, a termékportfolió-váltás és az új termelőegység beindítása hosszabb folyamat, létszámfejlesztési hatásairól még korai nyilatkozni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a pécsi dohánygyár alkalmazottainak száma csökkenni nem fog a következő időszakban. A beruházás részleteit ismertetve kifejtette, hogy egy már meglévő, a Pécsi Ipari Parkban található épület átalakításával, fejlesztésével hozzák létre az új gyárat, amelyben 8850 m²-en folyik majd a termelés. Az idén az első negyedév végéig az épület infrastruktúráját alakítják ki, majd telepítik a gyártósorokat, és várhatóan 2014 negyedik negyedévében kezdődik meg a termelés. A költségek legnagyobb részét a gépek beszerzése, az épület átalakítási munkálatainak költsége, környezetének fejlesztése jelenti majd.

A BAT eddig összesen több mint 45 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, ebből mintegy 1,5 milliárdot tett ki a 2011-ben felavatott új, fogyasztási dohányvágatot csomagoló divízió, amelyet további 1,4 milliárd forintnyi beruházással bővítettek 2012-ben. Tóth Attila hangsúlyozta, hogy a mostani 9 milliárdos beruházás tovább erősíti a cégcsoport elkötelezettségét Pécs városa és Magyarország iránt. Páva Zsolt annak a reményének adott hangot, hogy a vállalat a fejlesztésnek köszönhetően idővel még több pécsi család megélhetését tudja biztosítani. A város ezért minden olyan kezdeményezést örömmel támogat, amely új munkalehetőséget jelent a pécsieknek és jó hírét viszi Pécsnek – mondta.

A nyilvános céginformációs adatok szerint a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. 2012-ben 148 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelt el, 18 milliárd forinttal többet, mint 2011-ben. Ugyanakkor mérleg szerinti vesztesége 2012-ben 4,25 milliárd forint volt a 2011-es 3 milliárd forintos mínuszt követően. A kft. saját tőkéje a 2011-es 3,2 milliárd forintról 2012-ben 30,7 milliárd forintra emelkedett.

MTI