További fejlesztések a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelentett be Kecskeméten.

Cimkék: autóipar beruházás fejlesztés gyár Mercedes-Benz

Újgenerációs kompakt autókat is gyárt majd a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A Daimler AG 2018-ig 185 milliárd forintot fordít technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a kecskeméti telephelyen. Az új karosszériaüzem felépítése mellett hatékony és innovatív berendezések telepítése is megvalósul – jelentette be a cég április 29-én kiadott sajtóközleményében.

– Kecskemét jelenleg is a kompakt autók termelési hálózatának meghatározó pillére, és a jövőben is az marad. A magyarországi gyár szerepe ezen további – a kompakt autók új generációjának gyártását előkészítő – fejlesztéssel pedig még tovább erősödik az üzletág nemzetközi termelési hálózatán belül – nyilatkozta Michael Göbel, a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője az új befektetés bejelentésének alkalmával.

Az ünnepélyes alapkőletétel során Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, Christian Wolff a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke, és Michael Göbel a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője különböző, szimbolikus értékű tárgyakat tettek egy időkapszulába, amely az alapkőben került elhelyezésre.

– A beruházás egyértelműen a kecskeméti gyárunk iránti elkötelezettség megnyilvánulása, és egyúttal stabil jövőképet biztosít dolgozóink számára. Ezen befektetés keretében az ergonómia és a munkakörülmények fejlesztése, valamint az alkalmazottak képzése területén is jelentős beruházást valósítunk meg – hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke.

A vállalat csak az új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordít. A 99 000 m2 alapterületű új csarnok kialakításakor fontos szempont volt, hogy a lehető legtöbb természetes fény jusson be, ezzel is még barátságosabbá és kedvezőbbé téve a munkakörülményeket. A teljes beruházás keretében a már meglévő üzemekben is fejlesztések történnek; mint például a présüzemben, illetve különböző módosítások mellett új robotokat is elhelyeznek a felületkezelési folyamatok kiszolgálására. Az új generációs kompakt járművek összeszerelése során az alkatrészeket már kizárólag az automatizált, önjáró robotok szállítják a logisztikai és árufelvételi zónából – az itt előkészített árukosarakban – az összeszerelő szalaghoz. Az árukosaras rendszer nem csak lerövidíti a munkatársak által megtett távolságokat, de a gyors és egyszerű ellenőrzési metódusnak köszönhetően – csak egy pillantást kell vetni az árukosárba, hogy minden alkatrész beépítésre került-e – és ezáltal hatékonyan szolgálja a minőségbiztosítási rendszert is. A kecskeméti gyárban alkalmazott innovációk a Mercedes-Benz globális termelési hálózatában is példaértékűnek számítanak.

A Mercedes-Benz globális kompakt autó gyártásáról

A Mercedes-Benz kompakt autóinak sikertörténete 1997-ben kezdődött az A-osztály piaci bevetésével. Azóta több mint négy millió ügyfél választotta az A-osztály, a B-osztály, a CLA vagy a GLA modelljeit.

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a nemzetközi Mercedes-Benz Cars kompakt autók üzletágának rugalmas és hatékony gyártási hálózatának része. A kompakt autó hálózathoz tartozik a kecskeméti gyáron kívül a rastatti testvérgyár, valamint a pekingi BBAC (Kína), ahol a kínai piacra kerülő kompakt SUV GLA gyártása zajlik. Ezenkívül az A-osztály számára további gyártókapacitás áll rendelkezésre a szerződéses gyártóként működő finn Valmet Automotive által. A közös architektúrának köszönhetően valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindenkor az aktuális piaci keresletnek megfelelően optimálisan lehet elosztani a hálózaton belül.

Keresés
Kövessen minket facebookon